Musorujsag
Élő Eredmények

Megkapta a szabadkártyát, a DVSC Schaeffler is elindulhat a női kézilabda Bajnokok Ligájában

Megkapta a szabadkártyát, a DVSC Schaeffler is elindulhat a női kézilabda Bajnokok Ligájában

m4sport.hu/MTI
A férfiaknál a Szeged, a nőknél pedig a legutóbb döntős Ferencváros, illetve a Debrecen is szabadkártyát kapott a kézilabda Bajnokok Ligája következő idényére, vagyis összesen öt magyar csapat szerepel majd a csoportkörben.

Az EHF tájékoztatása szerint a férfiaknál a bajnokként alanyi jogon résztvevő Telekom Veszprém mellett az OTP Bank-Pick Szeged is elindulhat, elutasították viszont a portugál Sporting CP, a román CS Dinamo Bucuresti, a svájci Kadetten Schaffhausen, valamint a svéd IFK Kristianstad kérelmét.

Máthé Dominik együttese, a francia bajnok Paris Saint-Germain, illetve Fazekas Gergő csapata, a Lengyel Kupa-győztes Orlen Wisla Plock is megkapta a rajtengedélyt.

A nőknél a Győri Audi ETO KC mellett a Ferencváros indulása nem meglepő, a következő szezonban viszont már a DVSC Schaeffler is részt vehet, mivel a szövetség megerősítette a harmadik magyar csapat szabadkártyás kérelmét.

A Korsós Dorinát foglalkoztató román Rapid Bucuresti is szabadkártyát kapott, de a német bajnok Bietigheim (Szikora Melinda, Faluvégi Dorottya) és a montenegrói Buducnost Podgorica (Háfra Noémi) is indulhat.

Itt elutasították a horvát Lokomotiva Zagreb (Horvátország), a francia Nantes (Franciaország), a norvég Sola HK, Storhamar kettős, illetve a török Kastamonu pályázatát.

Ábrók Zsolt, a DVSC ügyvezetője az M1 aktuális csatornán úgy fogalmazott, ez egy fantasztikusan nagy siker a klub számára. Hozzátette, tisztában vannak vele, hogy a Debrecen még nem Bajnokok Ligája-csapat, de komoly marketing-lehetőség ez a város és az együttes számára is, a játékosoknak pedig órási szakmai lehetőség arra, hogy tanuljanak, fejlődjenek és a következő években ebből profitáljanak.

„Van mitől tartanunk, hiszen ez egy tanulóév lesz nekünk. Soha ennyi mérkőzést nem játszottunk, hiszen a szeptembertől februárig tartó időszakban ez plusz 14 meccset jelent. Erőltetett menet lesz szerda-szombat ritmusban” – magyarázta.

Az ügyvezető kifejtette, igazolnak még egy beállót, akivel már sikerült megegyezniük, és ezen a héten be is jelentik. Hornyák Dóra és Jovana Jovovic visszatér a sérülését követően, vagyis a keretük összeállt, nem terveznek további erősítést, de ezt a vezetőedzővel és a támogatókkal még átbeszélik.

„A bajnokságban továbbra is a harmadik hely a célunk, de tisztában vagyunk azzal, hogy a BL-szereplés ezt veszélybe sodorhatja. A BL-ben teher nélkül, de nem feltartott kezekkel lépünk majd pályára, jó erőfelmérő lesz” – vélekedett Ábrók.

A csoportkör sorsolására június 27-én 11 órakor kerül sor, Bécsben, mindkét nem esetében két nyolccsapatos csoportot alakítanak majd ki. A női BL szeptember 9-én rajtol, a mérkőzéseket szombaton és vasárnap játsszák, a négyes döntőt június 1-2-án rendezik Budapesten.

A férfi BL-ben szeptember 13-án kezdődik az új idény, a meccseket szerdán és csütörtökön rendezik, a négyes döntőre pedig június 8-9-én kerül sor Kölnben. A szabadkártyát nem kapott csapatok az Európa-ligában szerepelhetnek majd ősztől.

A Bajnokok Ligája mezőnye
férfiak
Telekom Veszprém, OTP Bank-Pick Szeged, GOG (dán), Barcelona (spanyol), Paris Saint-Germain (francia), SC Magdeburg (német), THW Kiel (német), Eurofarm Peliszter (északmacedón), Barlinek Industria Kielce (lengyel), FC Porto (portugál), RK Celje PL (szlovén), PPD Zagreb (horvát), Aalborg HB (dán), Montpellier HB (francia), Kolstad HB (norvég), Orlen Wisla Plock (lengyel)
nők
Győri Audi ETO KC, FTC-Rail Cargo Hungaria, DVSC Schaeffler, Odense HB (dán), Team Esbjerg (dán), Metz HB (francia), SG BBM Bietigheim (német), Buducnost Podgorica (montenegrói), Vipers Kristiansand (norvég), CSM Bucuresti (román), Krim Mercator Ljubljana (szlovén), Ikast HB (dán), Brest Bretagne (francia), MKS Zaglebie Lubin (lengyel), Rapid Bucuresti (román), IK Sävehof (svéd)

 

Borítókép: Tatabánya, 2023. április 23. A bronzérmes DVSC Schaeffler játékosai ünnepelnek, miután a női kézilabda Magyar Kupa harmadik helyéért játszott mérkőzésén 32-26-ra nyertek az MTK Budapest ellen a Tatabányai Multifunkciós Csarnokban 2023. április 23-án. MTI/Vasvári Tamás

További tartalmak