Musorujsag
Élő Eredmények

Kedvező csoportba került a magyar válogatott a női kézi-vb sorsolásán

Kedvező csoportba került a magyar válogatott a női kézi-vb sorsolásán

m4sport.hu
Csütörtökön Göteborgban a Nemzetközi Kézilabda-szövetség (IHF) elkészítette a 2023-as dán, norvég, svéd közös rendezésű női kézilabda-világbajnokság csoportbeosztását, ez alapján a magyar válogatott Montenegróval, Kamerunnal és Paraguayjal került egy négyesbe.

A magyarok a 2. kalapból várták a Göteborgban rendezett csütörtöki sorsolást, amely során a csapatokat nyolc, egyenként négycsapatos csoportba sorolták.

A torna további szakaszában a négyesek három-három továbbjutója a középdöntőben négy hatcsapatos csoportban folytatja, ahonnan az első két helyezettek jutnak negyeddöntőbe.

A beosztás alapján a magyar válogatott Montenegróval, Kamerunnal és Paraguayjal került a B csoportba, amelynek mérkőzéseit a svédországi Helsingborgban játsszák. A mieink először Paraguyjal játszanak november 30-án, két nappal később következik a Kamerun elleni találkozó, majd december 4-én a Montenegró-meccs. Középdöntőbe kerülés esetén az A csoport továbbjutóival találkozik a Golovin-csapat.

A szövetségi kapitány 40×20 podcastben úgy fogalmazott, lehetett volna jobb és rosszabb is a sorsolás, bár verhetőnek tűnő ellenfeleket kapott a csapat. Meglátása szerint az utolsó csoportmérkőzésen fog eldőlni az első hely. Hozzátette, a szövetség illetékeseivel még nem egyeztetett, de biztosan az lesz a cél, hogy a válogatott elérje az egyik olyan helyet, amely olimpiai selejtezőre jogosít.

Kapcsolódó tartalom

A november 30. és december 17. között sorra kerülő torna lesz a sportág 26. női világbajnoksága, és a 24., amelyen a magyarok is részt vesznek. Legjobb eredményük az 1965-ös aranyérem, a legrosszabb a 2017-es 15. hely. Legutóbb, 2021 decemberében tizedik lett Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány együttese.

A világbajnok (francia aranyérem esetén a második helyezett) kijut a jövő nyári párizsi olimpiára, a következő hat válogatott pedig – amelynek még nincs kvótája, vagy selejtezős helye – részt vehet a jövő tavaszi selejtezőtornák egyikén.

A csoportbeosztás:
A csoport (Göteborg): Svédország, Horvátország, Kína, Szenegál
B csoport (Helsingborg): Montenegró, MAGYARORSZÁG, Kamerun, Paraguay
C csoport (Stavanger): Norvégia, Dél-Korea, Grönland, Ausztria
D csoport (Stavanger): Franciaország, Szlovénia, Angola, Izland
E csoport (Herning): Dánia, Románia, Szerbia, Chile
F csoport (Herning): Németország, Lengyelország, Japán, Irán
G csoport (Frederikshavn): Brazília, Spanyolország, Ukrajna, Kazahsztán
H csoport (Frederikshavn): Hollandia, Csehország, Argentína, Kongó

M4 Sport / IHF

A sorsolás előtti kalapok:
1. kalap: Norvégia, Dánia, Montenegró, Franciaország, Hollandia, Svédország, Brazília, Németország
2. kalap: Szlovénia, Spanyolország, Horvátország, Dél-Korea, Magyarország, Románia, Lengyelország, Csehország
3. kalap: Szerbia, Japán, Ukrajna, Grönland, Argentína, Angola, Kína, Kamerun
4. kalap: Kongó, Szenegál, Paraguay, Irán, Kazahsztán, Chile, Ausztria, Izland

Borítókép: A magyar csapat a tavaly novemberi női kézilabda Európa-bajnokságon MTI/Czeglédi Zsolt

További tartalmak