Musorujsag
Élő Eredmények

A junior Eb-győztes kéziválogatott kapitánya: nagy öröm, de az eredményeket felnőtt szinten mérik

A junior Eb-győztes kéziválogatott kapitánya: nagy öröm, de az eredményeket felnőtt szinten mérik

Kossuth Rádió
Az U19-es Európa-bajnokság megnyerése is fontos, de a hosszú távú cél az eredményesség fenntartása felnőtt szinten is, mert az eredményeket valójában ott mérik – nyilatkozta a a Kossuth Rádiónak a romániai korosztályos kontinenstornán győztes női válogatott szövetségi edzője, Szilágyi Zoltán.

A magyar női junior kézilabda-válogatott százszázalékos teljesítménnyel nyerte meg az Eb-t, a döntőben Dániát is nagy fölénnyel győzte le.

Kapcsolódó tartalom

Szilágyi Zoltán értékelése:

„Nagyon rosszul kezdtünk. A szünetben azt mondtam, nem érzem azt a mentális pluszt, azt az erőt, amit minden mérkőzésen láttam tőlük. Megilletődöttek vagyunk, ütközések nélkül játszunk, és kilenc ziccer maradt ki az első félidőben” – idézte fel a döntőt Szilágyi. A szünetben arról beszéltek, hogy csak a magyar játékosokon múlik, bátran, felszabadultan indulnak-e neki a második félidőnek, és tudnak-e fordítani. Az első felvonást követően a dánok vezettek 17-14-re, a második játékrészt viszont a magyar csapat nyerte 21-9-re, így végül százszázalékos teljesítménnyel lett aranyérmes a romániai korosztályos kontinenstornán.

„Nagyon fontos volt, hogy mentálisan felnőttünk a feladathoz, és ahogy egyre erősebbé váltunk lélekben, az ellenfelünk egyre gyengébb lett, ezért volt ekkora a különbség” – magyarázta a tréner.
Hangsúlyozta, előzetesen nem akartak nagyon komoly célokat kitűzni, komoly terhet rakni a lányok vállára, ezért az első hat közé kerülés volt az elvárás. Leszögezte, nem az eredményesség volt a legfontosabb, hanem az, hogy a játékosok szerezzenek tapasztalatokat.

„Nem kérdés, hogy minden mérkőzést szerettünk volna megnyerni. Nagyon örülünk az aranyéremnek, de nem az a lényeg, hogy itt nyerjünk, hanem az, hogy később ebből a keretből hány felnőtt válogatott játékos lesz, és milyen szintű játékosok lesznek. Ebben próbálunk segíteni nekik, és olyan dolgokat tanítani, amelyek később segítséget nyújtanak nekik” – fogalmazott a Debrecen vezetőedzőjeként is dolgozó Szilágyi. Kijelentette, az eredményeket felnőtt szinten mérik, az a lényeg, hogy ott is jól szerepeljen a magyar válogatott. „Ezek a lányok győztes típusok, ezért tudtuk megnyerni az Európa-bajnokságot. Ezt a mentális, lélektani erőt kellene továbbvinni felnőtt szintre” – összegzett.

A magyar csapat sorozatban harmadszor nyerte meg az U19-es korosztály kontinenstornáját;  csoportkörben Franciaországot 30-29-re, Szerbiát 32-26-ra, Norvégiát 28-20-ra győzte le, a középdöntőben a dánokat 41-23-ra, Montenegrót 28-25-re verte, majd az elődöntőben 34-26-ra nyert a házigazda Románia ellen. A csapat legeredményesebb játékosa Simon Petra volt a tornán, aki 43 gólt lőtt. A torna álomcsapatába a kapus Zaj Klára és az irányító Simon került be, utóbbit az Európa-bajnokság legértékesebb játékosának (MVP) is megválasztották – foglalta össze az MTI.

Borítókép: Magyar Kézilabda Szövetség

További tartalmak