Musorujsag
Élő Eredmények

Átmenetet képezne a távozó és a jövőre érkező stáb között, de nem átmeneti szezonra készül a Szeged edzője

Átmenetet képezne a távozó és a jövőre érkező stáb között, de nem átmeneti szezonra készül a Szeged edzője

M4 Sport
Igaz, hogy csak jövő nyárig, az új edzőpáros érkeztéig veszi át az OTP Bank – PICK Szeged irányítását Kárpáti Krisztián, de a Kézilabda magazinban jelezte: bár igyekeznek átmenetet képezni a leköszönő és leendő szakmai stáb között, de a szezonjukra nem tekintenek átmenetikén.

Meglepte a felkérés, mert addig csak az volt benne a pakliban, hogy a felnőtt stáb tagja lesz – ismerte el Kárpáti, aki a PICK Kézilabda Akadémia utánpótlás-igazgatójaként és az U18-as magyar válogatott edzőjeként dolgozott, mielőtt megkapta a bajnoki ezüstérmes megüresedő kispadját. Amelyet 2024. júliusától Michael Apelgren-Jonas Källman edzőpáros foglal majd el.

Kapcsolódó tartalom

Kárpáti leszögezte, a világ egyik legjobb szakemberétől veszi át a stafétát, de mikor kiderült, hogy a közös megegyezéssel távozó Juan Carlos Pastor helyére lép, a csapat épp a bajnoki döntőre koncentrált, így már nem zavarta egyeztetéssel a spanyol edzőt. A korábbi szorosabb szakmai kapcsolatukra viszont támaszkodhat.

„Hiszek abban, hogy a számok sok mindent megmutatnak: a teljesítmény leadásában vagy a statisztikában” – árulta el, hogy változtattak az edzésprogramon és újításokat vezettek be segítőivel. A Bajnokok Ligája-meccseik vagy a Veszprém elleni finálé kielemzésekor főleg erőnléti téren láttak hiányosságokat. „Igyekeztünk ezt egy kicsit másképp felépíteni, mint az előző érában. Egyelőre pozitívak a visszacsatolások.”

Ettől függetlenül az előző, sikerekben bővelkedő évek munkáját elismeri és a klub egyik legjobb időszakának tartja, de tudván, hogy a leendő edzőpáros mit képvisel, igyekeznek átmenetet képezni. „Megtartani a jó dolgokat, amiket az előző stáb felépített, és felkészíteni a csapatot a következőnek is” – foglalta össze a lényeget.

A változások miatt az átigazolási piacon korlátozottak voltak a lehetőségeik, ezért kötöttek több légióssal 1+1 éves szerződést. „Egy évük van bizonyítani, hogy idevalók” – érvelt azzal, hogy jó esetben a svéd edződuó élhet az opciós joggal. Akadémistáik közül is többen csatlakoztak a felkészüléshez, de mindezekkel együtt sem nevezné Kárpáti a szezont is átmenetinek.

A hazai porondon például mind a bajnokságot, mind a kupát szeretnék visszahódítani a Veszprémtől. „A játékosállományunk megfelelő ehhez, jó pár olyan játékos érkezett, akik lendületet hoztak a csapatba” – vélekedett

„Azt érzem, van bennük bizonyítási vágy. Akadnak, akik az elmúlt években kevesebbet játszottak, vagy sérülés miatt sokat hagytak ki. És akik jöttek, bizonyítani szeretnék, hogy idevalók. Akik sokak voltak sérültek, szeretnének visszatérni a nemzetközi kézilabda elitjébe, és van egy sikeréhes új stáb” bizakodott a projektjük kilátásairól.

A 2024 júniusáig szóló megbízatása utáni időkkel egyelőre nem foglakozik. „A jelenre szeretnék koncentrálni, és a jövőt pedig majd alakítja a mutatott teljesítmény és az eredmények.”

A magyar férfi és női bajnokság mérkőzéseit az M4 Sport csatornáin közvetítjük.

Borítókép: Mikler Roland, a Szeged kapusa (MTI/Czeglédi Zsolt)

További tartalmak