Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Kirkely szerint nagyot küzdöttek, Gyurkáék csak partnerek akartak lenni eredetileg

Kirkely szerint nagyot küzdöttek, Gyurkáék csak partnerek akartak lenni eredetileg

m4sport.hu
Történelmi sikert ért el a Mosonmagyaróvár a Győr legyőzésével a női kézilabda NB I második fordulójában. A Győr edzője nagy küzdésről és sok hibáról beszélt a mérkőzést követően, Gyurka János visszafogottan, csapata játékosai viszont önfeledten értékeltek, sőt még edzőjüket is megünnepelték.

Ulrik Kirkely a történelmi vereséget követően elmondta, nem lehet 5-7 perc jó játékkal megnyerni egy ilyen intenzív mérkőzést, ennek ellenére viszont nagyot küzdöttek végig amiért dicsérte csapatát, míg a sok hibát a stresszhelyzet hozhatta elő véleménye szerint.

A győztes Mosonmagyaróvár edzője, Gyurka János miután a lelátón és a pályán is megünnepelték őt bevallotta, az elején nehéz volt felvenni a tempót a Győr ellen, de ezért dolgoztak a felkészülés alatt, így végül sikerült.

„Egy ilyen mérkőzés megköveteli mindenkitől, hogy fegyelmezett legyen és fókuszált, lehet, hogy ez látható még mindenkin, de remélem nemsokára oldódom” – fogalmazott a mester a győzelmet követően.

A győztes csapat valamennyi tagja megemlítette mérkőzés utáni interjújában, mennyire sokat jelentett számukra a közönség és az a hangulat, amit teremtettek, ez nagyban segítette őket a lehetetlennek tűnő győzelemhez.

Szemerey Zsófi kiemelte, már tavaly a Fradi ellen is megmutatták, hogy nem feltett kézzel állnak ki nagycsapatok ellen, ezután pedig mindenki retteghet tőlük.

„Nem nagy titok, hogy az volt az egyik legnagyobb álmunk, hogy egyszer őket elkapjuk, és éreztük, hogy itthon most van lehetőségünk erre. nem gondoltam, hogy sikerül, de reménykedtem benne” – mondta Tóth Eszter, a Mosonmagyaróvár egyik legjobbja.

„Rengeteg hibát vétettünk és sok helyzetet belelőttünk a kapusba, aki nagyon jó meccset játszott emellett. A Mosonmagyaróvár nehézzé tette a meccset, de rossz pillanatokban rontottunk, ez vezetett a vereséghez. A magabiztosságunkat nem vesztettük el, de az ilyen mérkőzéseken előfordul, hogyha egy-egy játékos hibázni kezd, a többiek teljesítményére is kihathat. Szeretnénk könnyebb gólokat szerezni, ezért több kockázatot vállalunk, végül mégis ez vezet a hibákhoz. Egy ilyen meccseken nem tehetjük ezt meg. Nyilván nem kezdtünk jól azzal, hogy két meccs után máris van vereségünk, de a Mosonmagyaróvár egy kiváló csapat, de fel kell állnunk és tanulnunk kell ebből a meccsből” – értékelt Kari Brattset a győri oldalról.

A mérkőzést a helyszínen tekintette meg Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány is, aki elmondta, nem erre az eredményre számított, de nagyon örült ennek a 60 percnek, hiszen komoly kézilabdát láthatott komoly tempóval.

A Mosonmagyaróvár fennállása során először nyert az ETO ellen az élvonalban. A Győr a Ferencvároson kívül legutóbb 2020 januárjában kapott ki magyar csapattól, akkor Siófokon veszített.

Borítókép: Fotó: Mosonmagyaróvári Kézilabda Club/Facebook

További tartalmak