Musorujsag
Élő Eredmények

Győzelemmel tért vissza 12 év után a DVSC a női kézilabda Bajnokok Ligájába

Győzelemmel tért vissza 12 év után a DVSC a női kézilabda Bajnokok Ligájába

m4sport.hu/MTI
A DVSC 32–29-re legyőzte a svéd Sävehof csapatát a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének 1. fordulójában, szombaton.

 

Eredmény, csoportkör, 1. forduló, A csoport:
DVSC Schaeffler-IK Sävehof (svéd) 32-29 (18-13)
lövések/gólok: 52/32, illetve 47/29
gólok hétméteresből: 2/2, illetve 3/2
kiállítások: 8, illetve 10 perc

A BL-be 12 év után visszatért magyar csapat keretéből Juhász Kata és Hornyák Dóra hiányzott, a Sävehof játékosai közül pedig öten nem utazhattak el sérülés miatt.

Lendületes, pontos játékkal és jó összpontosítással kezdtek a házigazdák, akik 8-4-re elléptek, de a beálló elleni védekezésük nem működött megfelelően, ezt kihasználva a svédek Thea Blomst vezérletével egy 4-1-es sorozattal felzárkóztak. A vendégek időkérést követően egyenlítettek, utána viszont elkövettek néhány hibát, amiket a debreceniek jól használtak ki, ettől ismét lendületbe jöttek, és egy 7-1-es szériával magabiztos előnyt alakítottak ki. Catherine Gabriel egyre hatékonyabban védett, csapata pedig 18-13-as előnyben volt a szünetben.

A második félidő első tíz percében felváltva estek a gólok, a DVSC továbbra is rendkívül motiváltan, megilletődöttség nélkül, jól koncentrálva, taktikusan kézilabdázott. Az ellenfél védekezést váltott, de ez sem vezetett eredményre. Tíz perccel a vége előtt eldőlt a mérkőzés (30-22), a hajrában már csak a különbség volt a kérdés.

A hazaiak ebben az időszakban sokat hibáztak, így a Sävehof felzárkózott mínusz kettőre, de a DVSC sikere nem forgott veszélyben.

Vámos Petra hat, Kácsor Gréta öt, Planéta Szimonetta négy góllal, Catherine Gabriel nyolc védéssel járult hozzá a győzelemhez. A túloldalon négyen zártak öt találattal, Annie Lindernek három, Johanna Bundsennek kilenc védése volt.

„Azt szerettük volna mindenképpen elérni, hogy hazai pályán nyerjünk. Azt gondolom, a Sävehof közvetlen riválisunk lesz, ezért létfontosságú volt, hogy itthon tartsuk a két pontot” – mondta a lefújás után tartott sajtótájékoztatón Szilágyi Zoltán, a Debrecen vezetőedzője.

Hozzátette, úgy kezdtek, ahogyan egy ilyen találkozót kell, a szurkolóik támogatásának köszönhetően rögtön elérték a megfelelő hőfokot. Megjegyezte, természetesen voltak hullámvölgyeik és problémáik, de a meccs nagyobb részében nagyszerűen játszottak, jól működött a védekezésük, a gyors játékuk és a lerohanásaik, utóbbiból sok gólt szereztek.

„Megvoltak a vezéregyéniségeink, akik a sorsdöntő momentumokban vállalták a felelősséget és éltek a lehetőséggel. Némi hiányérzetünk talán a végjáték miatt lehet, de látjuk, hol tartunk, és ennek a sikernek önbizalmat kell adnia a csapat számára” – mondta Szilágyi.

Szilágyi Zoltán és Kácsor Gréta az M4 Sportnak is nyilatkozott:

A legrangosabb európai kupasorozat főtábláján harmadszor szereplő DVSC egy hét múlva az ötszörös BL-győztes Győri Audi ETO KC vendége lesz a csoportkör második fordulójában.

 

Borítókép: Debrecen, 2023. szeptember 9. A debreceni Csernyánszki Liliána (j) és a svéd Stina Wiksfors a nõi kézilabda Bajnokok Ligája 1. fordulójában játszott DVSC Schaeffler - IK Sävehof mérkõzésen a debreceni Hódos Imre rendezvénycsarnokban 2023. szeptember 9-én. MTI/Czeglédi Zsolt

További tartalmak