Musorujsag
Élő Eredmények

A Fradi szerb beállója szerint elfogadhatatlan ez a BL-rajt

A Fradi szerb beállója szerint elfogadhatatlan ez a BL-rajt

m4sport.hu
Dragana Cvijic szerint fel kell javulnia a Ferencváros női kézilabda-csapatának, a legutóbbi szezon döntőseként ugyanis elfogadhatatlan két súlyos vereséggel rajtolni a Bajnokok Ligájában.

Az FTC-Rail Cargo Hungaria egy hete 13 góllal kapott ki hazai pályán a Metztől, a szombati második fordulóban pedig 11-gyel a címvédő Vipers otthonában.

Dragana Cvijic a Kossuth Rádiónak elmondta, Norvégiában az első félidőben jó teljesítményt nyújtottak a zöld-fehérek, 25 percig fej fej mellett haladtak a csapatok, az abban a periódusban mutatott játékra büszkék lehetnek. A folytatásban azonban visszaesett a teljesítmény, ezen pedig változtatniuk kell, mert ez nem elég a Bajnokok Ligájában, de még a magyar bajnokságban sem. „Meg kell próbálnunk 60 percen keresztül tartani ezt a szintet” – mondta.

A szerb válogatott beálló szerint nehéz helyzetbe került a Fradi, elfogadhatatlan, hogy az előző BL-szezon döntőseként két súlyos vereséggel kezdték a sorozatot. „De fel kell állnunk és fel kell javulnunk az elkövetkező három napban, hiszen bajnoki mérkőzés következik, aztán Ljubljanába utazunk, az pedig nagyon kemény mérkőzés lesz. Nagyon fontos meccs lesz az számunkra, fel kell állnunk és mindent bele kell adnunk, hogy nyerni tudjunk ott, mert nagy szükségünk van pontokra” – fogalmazott Cvijic.

Kapcsolódó tartalom

A Ferencváros szerdán az MTK otthonában játszik bajnoki mérkőzést, szombaton pedig a Krim Mercator Ljubljana vendégeként lép pályára a BL-ben.

Borítókép: Dragana Cvijic (Fotó: m4sport.hu)

További tartalmak