A Fejér B.Á.L.-Veszprém a Dabas és a NEKA elleni vereséggel kezdte a férfi kézilabda-bajnokságot, szombaton azonban egygólos győzelmet aratott a Budakalász vendégeként.
„Nekünk minden pont annyit ér, mintha Final Fourt nyertünk volna – mondta Éles József, a bakonyiak klubtulajdonos-vezetőedzője a mérkőzés után az M4 Sportnak. – Elkezdtünk dolgozni egy fiatal csapattal, sőt, nyolcéves gyerekekkel 12 évvel ezelőt, idáig jutottunk, nekünk minden ilyen mérkőzés hatalmas boldogság.”
A 179-szeres válogatott egykori játékos hozzátette, azért hatalmas siker számukra minden egyes győzelem, mert évről évre kilenc-tíz embert kell beépíteniük a csapatba. „Azok a játékosok, akik nálunk nevelkedtek, kirepültek. Azt a csapatot nem tudtuk összetartani, pedig ha össze tudtuk volna tartani, akkor lehet, hogy a harmadik-negyedik helyért játszanánk most. Tudomásul kell vennünk, hogy állandóan kilenc-tíz embert kell beépítenünk minden évben, ami marha nehéz feladat.”
A jelenlegi keretet Éles József úgy jellemezte, hogy nagyon akarja a sikert, továbbá a játékosok attól sem „estek össze”, hogy a legutóbbi két mérkőzésen kikaptak, pedig esélyük volt a győzelemre.
A szombati mérkőzésen szerinte az döntött a javukra, hogy a Budakalász nem tudott cserélni, a húzóembereik elfáradtak a végjátékban és pontatlanabbul lőttek, ezt a Veszprém kihasználta, miközben a remek kapusteljesítménynek köszönhetően a védekezésük is rendben volt. „Szerintem most minden a helyén van, de megyünk tovább, remélem, hogy ez nem a vége” – mondta.
Az pedig, hogy a „kis” Veszprém a játékosok fiatal kora ellenére ilyen rutinosan viselkedett a végjátékban, Éles József szerint két dolognak köszönhető: „Évről évre tanulnak a helyzetekből, én pedig otthonról elhoztam az én rutinomat, kiszívtam az agyamból és áttoltam nekik. Most hazamegyek, visszaveszem tőlük és megyünk tovább.”