Musorujsag
Élő Eredmények

Négy góllal nyert Bukarestben a Győri Audi ETO

Négy góllal nyert Bukarestben a Győri Audi ETO

MTI
A Győri Audi ETO KC 27-23-ra győzött a CSM Bucuresti vendégeként a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének harmadik fordulójában, szombaton.

A legutóbb bronzérmes Győr a Brest idegenbeli és a Debrecen hazai legyőzésével rajtolt, a bukarestiek pedig vendéglátóként nyertek az Odense ellen, majd kikaptak a Bietigheim otthonában.

A Győr szerezte a találkozó első két gólját, negyedóra után pedig 9-4-re vezetett Ulrik Kirkely együttese, a román rivális innen zárkózott fel egy találatra (10-11). A dán tréner időt kért, és bár egyenlített a házigazda (11-11), szünetre kétgólos győri fórral vonultak a felek.

A második játékrész elején 16-16-nál újra egyenlített a román együttes, ezt követően azonban újfent ellépett néhány találattal a magyar csapat, amely már nem engedte ismét visszazárkózni ellenfelét.

Az európai szövetség honlapja alapján a legeredményesebb Kari Brattset lett hét góllal, csapattársa, Rju Un Hi ötször volt eredményes, akárcsak a hazaiakat erősítő Cristina Neagu.

A Kossuth Rádió megkeresésére Schatzl Nadine úgy értékelt, nagyjából sikerült megvalósítani az előzetesen megbeszélteket.

„Könnyű gólokat tudtunk lőni, ez nagy segítség volt. Az, hogy 23 találaton tartottuk a Bukarest csapatát, a védekezést, illetve a kapusteljesítményt dicséri” – fogalmazott. – „Pozitívan érinti a csapatot, hogy ilyen nagy iramú mérkőzéseket tudunk nyerni.”

Elárulta, leginkább Neagu kinti lövéseire számítottak, igyekeztek úgy védekezni, hogy ő minél kevésbé léphessen be a játékba, és rajta kívül is felkészültek a hazaiak belső játékosaiból, hogy ezekről a posztokról ne kapjanak könnyű gólokat.

„Nagyon remélem, hogy ezt a tüzet és csapategységet a többi mérkőzésre is meg tudjuk tartani” – tekintett előre.

Női BL, csoportkör, 3. forduló, A csoport:
CSM Bucuresti (román)-Győri Audi ETO KC 23-27 (12-14)
lövések/gólok: 42/23, illetve 47/27
gólok hétméteresből: 4/3, illetve 3/3
kiállítások: 4, illetve 2 perc

később:
B csoport:
Krim Mercator Ljubljana (szlovén) – FTC-Rail Cargo Hungaria 18.00

Borítókép: Győri Audi ETO KC

További tartalmak