Musorujsag
Élő Eredmények

Súlyos sérülés a Ferencvárosnál: keresztszalag-szakadást szenvedett a magyar válogatott átlövő

Súlyos sérülés a Ferencvárosnál: keresztszalag-szakadást szenvedett a magyar válogatott átlövő

m4sport.hu
Épphogy visszatért a pályára, szinte rögtön megsérült Szöllősi-Zácsik Szandra, a Ferencváros női kézilabdacsapatának magyar válogatott átlövője, ráadásul súlyosan. A klub tájékoztatása szerint a Krim Mercator Ljubljana elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen elülső keresztszalag-szakadást szenvedett, várhatóan 6-8 hónapos kihagyás vár rá, így a szezonban már aligha lép pályára és a decemberi világbajnokságot is kénytelen lesz kihagyni.

A játékost csütörtökön műtötték meg.

„Sajnos a felvételek alapján beigazolódott, ami az első diagnózis alapján is várható volt, Szandra térdében az elülső keresztszalag elszakadt. A csütörtökön elvégzett műtét után másnap már elkezdődik a rehabilitáció, a visszatérés mintegy hat-nyolc hónapot vesz majd igénybe”idézi a fradi.hu a csapat orvosát, Dr. de Jonge Róbert.

A 89-szeres válogatott Szöllősi-Zácsik Szandrát lesújtotta a diagnózis, de mint elmondta, már a felépülésre koncentrál.

„Már a sérülés pillanatában éreztem, hogy nagy gond lehet, de azért mégis reménykedtem, mert kezdett javulni, enyhülni a fájdalom másnap. A vizsgálat aztán kimutatta a szakadást, rossz volt szembesülni ezzel a hírrel, de most már arra koncentrálok, hogy minél gyorsabban visszatérhessek a pályára” – mondta klubja honlapjának.

Kapcsolódó tartalom

Kapcsolódó tartalom

Borítókép: MTI/Illyés Tibor

További tartalmak