Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Nem passzolt Elek kabátja Albertsenre? – nyolc meccs után megrekedt az FTC újjáépülése

Nem passzolt Elek kabátja Albertsenre? – nyolc meccs után megrekedt az FTC újjáépülése

m4sport.hu | Szerző: Szerencsés Szilveszter
Az FTC női kézilabdacsapatának első külföldi vezetőedzője nyolc mérkőzés után kérte szerződése felbontását, de a mögöttünk hagyott két hónapban számos olyan dolog történt a csapat körül, ami előrevetítette, nem Martin Albertsen lesz a hosszútávú megoldás Elek Gábor távozása után.

Elek Gábor személyében a magyar kézilabdázás egyik legkarizmatikusabb figuráját veszítette el az FTC-Rail Cargo Hungaria. A klubnál minden bizonnyal tudták, hogy nagy fába vágják a fejszét, de előbb vagy utóbb korszakváltásnak kellett következnie. Ez a játékosok érvényben lévő szerződését tekintve kimondottan kockázatos döntés volt. Többeknek minimum az aktuálisan futó és a következő szezonra is élő kontraktusa volt, amikor pedig kiderült, hogy edzőváltás lesz a csapatnál, már túl késő volt alakítani a kereten.

Érkezett az akkor talán egyetlen mozdítható szakember, Martin Albertsen, aki a svájci válogatottat hagyta ott, hogy a Ferencvárost irányítsa, azonban nagyjából két hónap alatt beletört a bicskája. A háromszoros német bajnok, EHF-kupa-győztes edző maga mondott fel a Bajnokok Ligája előző kiírásának döntősénél, ennek okait a klub nem részletezte, de a csapatot és mérkőzéseit nézve akadhat pár árulkodó jel a miértekre.

A 49 éves dán nyolc tétmérkőzésen irányította a Ferencvárost, majd október 4-én a klub bejelentette, hogy az edző kérésére közös megegyezéssel bontanak szerződést a felek.

(Rém)álom munka?

Albertsen hatalmas ambíciókkal érkezett Budapestre. Szó se róla, akkor még nem tudhatta, mivel találkozik majd a Népligetben. Nevezetesen hogy az általa alkalmazott és bevált módszer negyed annyira sem fog működni a rendelkezésére álló játékosokkal, vagy hogy a játékosok nem pozitív értelemben lepik majd meg. Lehetne sorolni, hosszú a lista, de annyi biztos, a dán hatalmas elánnal vetette bele magát a munkába.

„Egyértelműen álommunka számomra. Amikor a Viborgnál a legjobb dán hölgyekkel, az is álommunka volt. Szeretek a legjobb játékosokkal dolgozni és elérni, hogy fejlődjenek. Ha a top játékosokat sikerül fejleszteni, akkor az álommunkából álomcsapat lesz”mondta az M4 Sportnak kinevezését követően Albertsen.

Az új projektbe vágó klub támogatta az edzőt, minden szükséges támogatás biztosított számára, hogy relevánsabb képet kapjon a keretről, és a játékosok jobb teljesítményét segítse. Albertsen nem titkolta, hogy az elmúlt 15 évhez képest merőben más elképzelései vannak. Elek keresztmozgásokon alapuló játékát felváltotta a tempókézilabda, a rendezetlen védelmek ellen erőltetett befejezések korszaka. A leglényegesebb dolog azonban nem klappolt: a játékosok és az új edző kapcsolata.

„Egy ambiciózus klubbal találkoztam, amely a csúcsra akar törni, de ugyanakkor megvan a kellő türelem is. Tudják, hogy fejleszteni kell a csapatot, és a stábot. Ez nagyon érdekes, mert mindenhol azt hallod, csak a győzelem számít bármi áron. De itt időt hagynak arra, hogy dolgozzunk. Tudják, hogy a saját elképzeléseimmel jöttem, és hagynak kibontakozni” – mondta korábban Albertsen, de azóta már pontosan tudjuk, mennyi ideje volt kibontakozni.

Minden bizonnyal ő is több időt képzelt el Magyarországon, és valószínűleg a klub hagyta volna dolgozni az edzőt. A keret azonban láthatólag megrágta és kiköpte a reformokat hozó szakembert.

Erre nem sok jel mutatkozott, sőt. Arra lehetett gondolni, hogy Albertsen és a csapat hamar megtalálja majd a közös hangot, hiszen a dán a keret minden játékosát ismerte legalább ellenfélként. Angela Malesteint éppenséggel 18 éves kora óta, évekig dolgoztak együtt és kétszer megnyerték a Bundesligát is a Bietigheimmel. Ennek ellenére mérkőzésről mérkőzésre egyre tarthatatlanabbnak tűnt a helyzet, októberre pedig rémálommá vált.

Fussunk, Martin, de ne sokat!

Akár lehetett volna ez, vagy valami hasonló is az FTC játékosainak első gondolata az új edző kapcsán. Albertsen ugyanis szereti a gyors játékot, a sok futást, ellenben a sok üresjárattal. És ahogyan azt várni is lehetett, nem árult zsákbamacskát, hamar világossá tette elképzelését.

„Már most is látom, hogy többet futunk. Sok ember ilyenkor a lerohanásokra és a gyors középkezdésekre gondol, de nem csak erről van szó. A gyorsközepet többet akarom használni, mint amennyire eddig jellemző volt a csapatra, de védekezésben is több futást szeretnék látni, ahogyan labda nélkül a támadásban is, kihasználva a pályát. Már az első edzésen leszögeztem, hogy azért vannak az edzések, hogy ott hibázzunk, és azokon keresztük fejlődjünk. Hibák nélkül nem lehet előre lépni, ezek az edzőmérkőzéseken is előjöttek, de végeredményben ez a stílus sikeres lesz” – vélekedett a nyáron Albertsen.

Matin Albertsen időkérése (MTI/Hegedüs Róbert)

Mi kellett volna a sikerességéhez? Több idő? Több edzés? Esetleg más edzésmódszerek? Több mérkőzés? Már nem tudjuk meg. Annyi biztos, hogy Martin Albertsen a Bajnokok Ligája egyik legmagasabb átlagéletkorú csapatát vette át, és ugyanolyan elképzeléseket fogalmazott meg, amit korábban a svájci válogatottnál láthattunk tőle.

Svájcban 2018-ban adták Albertsen kezébe a gyeplőt, két évvel később pedig az ország akadémiáján is nagyobb szerepet vállalt. Munkája visszaigazolást nyert: az ország történetében először sikerült kvalifikálnia valamilyen világversenyre a válogatottat. 2022-ben megjárták az Európa-bajnokságot, ahol Horvátország ellen döntetlent tudtak elérni, de a csoportkörben búcsúztak.

Az Eb-n a svájciak keretében tíz 23 év alatti játékos is helyet kapott, velük és a rutinosabb játékosokkal jól nézett ki az Albertsen irányította csapat, amely villámgyorsan váltott védekezésből támadásba. Sok gólt szerzett rendezetlen védelem ellen, az ellenfeleinek figyelnie kellett a visszarendeződésre. Albertsen taktikája arra is figyelmet fordított, hogy folyamatos nyomás alatt tartsa, elfárassza, ezáltal is hibákra késztesse az aktuális ellenfelet.

A Ferencváros jelenlegi keretében kilenc 30 évesnél idősebb játékos található, és tulajdonképpen ők alkotják a csapat gerincét. A húzóemberek közül a mezőnyjátékosokat nézve csupán Emily Bölk, Klujber Katrin és Márton Gréta számít fiatalnak. Mivel Albertsennek nem volt lehetősége alakítani a kereten, mielőtt elkezdte a munkát, neki kellett volna reagálni a tényre, hogy a játékoskeret nem alkalmas az elképzelései megvalósításához. Ha a megszokott edzésformáit félreteszi, a jelenlegi szezont egy átmeneti időszakként kezeli és ötvözi a korábban látott Elek féle játékrendszert a sajátjával, minden bizonnyal nagyobb népszerűségnek örvendett volna a játékosok körében.

„Lélektelenül soha!”

Üzenték az Érdre kilátogató szurkolók Albertsen utolsó mérkőzésén, melyet szinte már megnyert az FTC, mégis döntetlent játszott a Rapid Bucurestivel a Bajnokok Ligája-csoportkör negyedik fordulójában. Viszont ez volt az első nemzetközi mérkőzés a szezonban, amelyen pontot szereztek a zöld-fehérek.

Az első három összecsapáson súlyos vereséget szenvedtek Klujberék. A Metz, a Vipers Kristiansand és a Krim Ljubljana ellen Albertsen elképzelésit próbálta követni a csapat, de olyannyira eredménytelenül, hogy a játékosok teljes hitehagyottságot mutattak. A szurkolók joggal kérték számon a tüzet a csapaton, hiszen a korábbi években nem lehettek szemtanúi hasonló lejtmenetnek, ahol a csoportkörből való továbbjutás idejekorán veszélybe kerül.

A Ferencváros szurkolói a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének 4. fordulójában játszott FTC-Rail Cargo Hungaria – Rapid Bucuresti mérkőzésen. (MTI/Hegedüs Róbert)

Ritkán látni hasonlót, de a jelek arról árulkodtak, hogy a dán vezetőedző teljesen elveszítette a csapatot. A játékosok nem figyeltek rá az időkéréseknél, olyan távol helyezkedtek el, hogy már-már azt lehetett feltételezni, nem is hallják a mágnestáblán mutogató Albertsent. A Bucuresti elleni összecsapásra azonban valamelyest változott a kép. A taktikai tábla eltűnt, a játékosok jobban figyeltek akkori edzőjükre, visszakerült több figurális játék, melyet Eleknél láthattunk és a keresztmozgások. Egy pontot ért.

Albertsen számos olyan újítást hozott, ami idegen lehetett a játékosoknak, komfortzónájukon kívül esett. A Ferencváros keretében minden bizonnyal az idősebb játékosok a hangadók, akik nem viselhették túl jól a változásokat. Mennyire ápolhattak jó kapcsolatot a dánnal, milyen példát láthattak a fiatalabbak? Ez a kérdés talán érvényét is veszíti, újabb korszak veszi kezdetét a Népligetben.

Az első külföldi edző nem jött be. Jöhet a második?

Albertsen volt az FTC női kézicsapatának első külföldi edzője. A klubnál valószínűleg továbbra is külföldi szakemberrel képzelik el a munkát, ami nem is csoda, hiszen a számításba vehető hazai szakemberek mind foglaltak. Bár nem lehetünk biztosak benne, hogy nem környékezik meg például Gyurka Jánost, vagy Szilágyi Zoltánt.

A dán edző kinevezése előtt lehetett olvasni olyan pletykákat, hogy Nerea Pena másodedzőként térhet vissza a Népligetbe Carlos Vivier oldalán. Akár ez a vonal is feléledhet, de a korábbi magyar kapitány, Kim Rasmussen is szabad.

Amennyiben nem véglegesítik az átmenetileg megbízott korábbi másodedzőt, Allan Heinét, az újabb krízishelyzet elkerülése érdekében a klubvezetésnek érdemes lenne szem előtt tartania a keret gyengeségeit, és az erősségekre alapozva szerződtetni a következő vezetőedzőt.

Borítókép: FTC Kézilabda

További tartalmak

Kapcsolódó hírek