Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

A strandkézilabda is bemutatkozik a jövő nyári olimpián

A strandkézilabda is bemutatkozik a jövő nyári olimpián

MTI
A strandkézilabda is bemutatkozik a jövő nyári olimpián egy nyolccsapatos minitorna formájában, mondta el kedden az MTI-nek Neukum Tamás, a Nemzetközi Kézilabda Szövetség (IHF) strandkézilabda munkacsoportjának új tagja.

 

A magyar szövetség (MKSZ) nemzetközi bizottságának tagjaként is tevékenykedő Neukum elmondta: a strandkézilabda próbált bekerülni az olimpiai sportágak közé, de egyelőre nem járt sikerrel. Utána volt egy próbálkozás, hogy bemutató sportágként szerepeljen a jövő nyári programban, de a Nemzetközi Olimpiai Bizottság és a Nemzetközi Kézilabda Szövetség nem tudott megegyezni.

„Ennek ellenére a Francia Kézilabda Szövetség nagyon szerette volna, ha ez megvalósul, ezért bemutató jelleggel csinálunk egy férfi és egy női tornát négy-négy csapattal: a francia válogatottal és három világválogatottal” – mesélte a sportvezető.

Hangsúlyozta: jelen állás szerint lesznek magyar játékosok az All Star-csapatokban, de a végleges döntés még nem született meg.

„Van javaslattételi lehetőségem, de nemcsak szakmai, hanem sportpolitikai szempontok is döntenek, tehát az is fontos, hogy minél több ország képviseltesse magát. Nagyon igyekszem, hogy legyen magyar játékos a nőknél és a férfiaknál is, és lehetőleg ne is egy” – szögezte le.

Hozzátette, a párizsi minitornára július 25-én, 26-án és 27-én kerül sor, vagyis a megnyitó előtt és után egy nappal, valamint a nyitóünnepség napján. Leszögezte: a szakágnak mindenképpen az a célja, hogy bekerüljön a 2032-es olimpia programjába, de nem a teremkézilabda rovására.

Neukum kifejtette, hogy az IHF négytagú strandkézilabda munkacsoportjában ő felelős a szakmai területért, így hozzá tartozik a többi között az edzőképzés, az edzői licencrendszer kialakítása, a szakmai anyagok elkészítése és minél szélesebb körű terjesztése, valamint az oktatóanyagok elkészítése. A munkáját 15 szakértő segíti majd Ausztráliától kezdve Brazílián és Egyiptomon keresztül Katarig.

„Megfelelő struktúrát szeretnék kialakítani és ennek az egésznek a szakmaiságát nagyon gyorsan magas szintre emelni” – szögezte le.

Mint hozzáfűzte, arra törekednek, hogy azok az országok, amelyekban a teremkézilabda-válogatottnak nincs reális esélye kijutni egy világversenyre, a strandkézilabda minél magasabb szintre kerüljön és a világversenyek szereplőjévé váljon.

 

Borítókép: Tarnów, 2023. június 22. John András (j) és a spanyol Dario Mata a férfi strandkézilabda döntõjében játszott Magyarország - Spanyolország mérkõzésen a krakkói központú Európa Játékokon Tarnówban 2023. június 22-én. A magyar férfi strandkézilabda-válogatott 2-1-re elveszítette a finálét, így ezüstérmet nyert. MTI/Koszticsák Szilárd

További tartalmak