Raphaëlle Tervel a magyarok számára ismerős név, játékosként ugyanis 2012 és 2014 között a Győri Audi ETO KC-nál szerepelt, mellyel ez idő alatt két Bajnokok Ligáját nyert, az előző, 2022–2023-as szezonra pedig visszatért egykori sikeresi színhelyére, igaz, immár trénerként, s Ambros Martín mellett asszisztensként tevékenykedett, de edzőjével egyetemben végül az idény végén távozott a zöld-fehérektől.
A 44 éves számára nem lesz az első főedzői megbízatás sem, a szakember 2014 és 2021 között már irányította a szintén francia Besancon együttesét, mellyel 2018-ban egyébként bronzéremig jutott a hazai bajnokságban.
A Brest bejelentése szerint Tervel három évre kötelezte el magát a klubhoz, s 2024 nyarán veszi át az alakulat irányítását.
Gérard Le Saint épp Tervel győri sikereit hozta fel példaként.
„Nagyon elégedett vagyok, hogy sikerült megszereznünk. Egy olyan személyről van szó, akinek nagy tapasztalata van a Bajnokok Ligájában, hisz játékosként a Győrrel kettőt is nyert, 2022-ben pedig edzőként is döntőt játszhatott a magyarokkal. Úgyhogy megvan a kellő európai rutinja. Nyilvánvaló választás volt” – vélekedett az elnök a bejelentés kapcsán.
Az újdonsült mester is örül az új lehetőségnek.
„Már korábbról is ismertem a Brestet, a Besanconnal sokszor csaptunk össze velük, mindig kedvesen fogadtak. Olyan klubról van szó, melynek van egy megfelelő projektje, s amiben megvan a lehetőség, hogy idővel felépítsünk valami nagyot. Adott a kellő környezet ahhoz, hogy mindenki a lehető legjobbját adhassa. Örülök, hogy itt lehetek.”
Érdekesség, hogy Tervel jövő nyáron annak a Pablo Morelnek veszi át a helyét, akiről már eddig is tudott volt, hogy távozik Franciaországból – sajtóhírek szerint azóta ráadásul már a Ferencvárosnál is szóba került a neve.