Musorujsag
Élő Eredmények

Olimpiai bajnok, BL-győztes francia jobbátlövőt igazolt a DVSC

Olimpiai bajnok, BL-győztes francia jobbátlövőt igazolt a DVSC

m4sport.hu
Océane Sercien-Ugolin személyében olimpiai bajnok, Bajnokok Ligája-győztes jobbátlövővel erősíti meg keretét a szezon közben a DVSC Schaeffler.

Sercien-Ugolin a Paris 92 csapatában kezdte meg felnőtt pályafutását, 2017-ben egészen a kupadöntőig menetelt csapatával, majd 2020-ban Szlovéniába tette át székhelyét és az RK Krim Ljubljana játékosa volt, ott töltött szezonjai során mindkét alkalommal megnyerték a bajnokságot. A francia válogatottal 2021-ben olimpiai címet nyerő jobbátlövő 2022-ben igazolt a norvég Vipers Kristiansandhoz, ahol bajnoki címet és Bajnokok Ligája-győzelmet is ünnepelhetett.

„A legjobbkor érkezett a megkeresés. Már egyébként is váltani akartam, szerettem volna olyan csapathoz igazolni, ahol folyamatosan játéklehetőséget kaphatok és így tovább fejlődhetek. Amit a Debrecenről olvastam és amit a meccseiken láttam, az nagyon tetszett. Fiatal, tehetséges játékosai vannak, akik agilisak és ambiciózusak, nem véletlen, hogy a Bajnokok Ligájában is megállják a helyüket. A klub évről-évre folyamatosan fejlődik és komoly céljai vannak Európában. Nekem fontos, hogy minél többet legyek a pályán és kimondottan szeretem a kihívásokat, márpedig ez meglesz Debrecenben”fogalmazott az átlövő.

Sercien-Ugolin jól ismeri a DVSC francia kapusát Catherine Gabrielt, akit alaposan kikérdezett a csapatról, a városról és a lehetőségekről, s mivel honfitársa csupa jót mondott, megkönnyítette a döntést. A váltásban nagy szerepet játszott, hogy nemzetközi szinten is komoly híre lett a klubnak az idei BL szerepléssel.

„Nagyon örülnék neki, ha jövőre is a BL-ben maradnánk, de akkor sincs nagy baj, ha nem sikerült. Szeretnék segíteni a csapatnak abban, hogy még jobb legyen. Szeretném, ha néhány éven belül Európa egyik legjobb együttese lenne a DVSC SCHAEFFLER és szeretnék részese lenni ennek a sztorinak” – vélekedett a jövő nyáron érkező 25 éves Sercien-Ugolin, aki kétéves, 2026-ig szóló szerződést írt alá.

Ábrók Zsolt, a DVSC Kézilabda Kft. ügyvezetője az M1 aktuális csatornán elmondta, hogy a hosszú munka eredménye most érett be, hiszen már három éve beszélgetnek egymással. Az átlövő még a Krim Ljubljanában játszott, amikor berobbant, nagyon jó szezont futott és felfigyeltek rá.

„Nagy mértékben szélesedik a támadójátékunk repertoárja, hiszen gyors, atletikus játékos, aki jó az előnyszerzésekben, az egy-egy elleni támadásokban, az átlövésekben is tud jeleskedni, és jó védőjátékos kettes pozícióban, akinek nagyon komoly nemzetközi tapasztalata van” – magyarázta.

Hozzátette, mindig a játékstílusukhoz, a játékrendszerükhöz keresnek posztokra játékosokat és a Bajnokok Ligája szereplés kellett ahhoz, hogy sikerüljön megszerezni a francia kézilabdázót.

Borítókép: dvsckezilabda.hu

További tartalmak