Musorujsag
Élő Eredmények

Papírforma svéd siker Kamerun ellen, csodagóllal verte Dániát Japán

Papírforma svéd siker Kamerun ellen, csodagóllal verte Dániát Japán

MTI
A svéd válogatott az előzetes várakozásoknak megfelelően könnyedén, 37-13-ra nyert Kamerun ellen a dán-norvég-svéd közös rendezésű olimpiai kvalifikációs női kézilabda-világbajnokság középdöntőjének első fordulójában, Göteborgban.

A társházigazda magabiztosan, négygólos sorozattal kezdte a találkozót, az afrikaiak a nyolcadik percben voltak először eredményesek. A skandinávok domináltak, a kameruniak lelkesen, ám sok hibával játszottak és kevés, noha köztük néhány igen látványos gólt szereztek. Az első játékrész miatt piros lappal kiállították a kameruniak balátlövőjét, Vanessa Nchouapouognignit, ez pedig támadásban és védekezésben is visszavetette az afrikaiak teljesítményét, a 28. percben tízgólosra növelte előnyét a svéd válogatott (15-5), ezt a szünetig eggyel toldotta meg.

A fordulás után a remek (akkor 65 százalékos) hatékonysággal védő svéd kapus, Irma Schjött kétszer is betalált, kihasználva, hogy Kamerun kapuslehozatallal teremtett létszámfölényes helyzetet a különbség csökkentése reményében. Az afrikaiak lelkes hozzáállása az idő előrehaladtával egyre több hibával járt, a svédek pedig bizonyították nagyobb játékerejüket. A második félidő derekán újabb kameruni, a jobbátlövő Chantal Voulania kapott piros lapot, a házigazda pedig egyre könnyebben teremtett helyzeteket a fáradó vendégek ellen, az 50. percben már húsz találat volt közte (30-10) az 5187 fős nézősereg nagy örömére, ezt az utolsó tíz percben még néggyel sikerült megtoldani. Schjött 18 védéssel és 58 százalékos hatékonysággal zárt.

A svédek a magyar válogatott ellen szombaton lépnek pályára 20.30-tól.

Kapcsolódó tartalom

A két éve vb-bronzérmes, a tavalyi Európa-bajnokságon második Dánia meglepetésre kikapott Japán legjobbjaitól Herningben. A kiélezett találkozó utolsó percében vezettek a szigetországiak, és bár egyenlítettek a skandinávok, Japán három másodperccel a dudaszó előtt megszerezte a győztes találatot, így először kapott ki házigazda együttes a vb-n. A dánoknál a Győr jobbátlövője, Line Haugsted egy gólt szerzett.

Eredmények, középdöntő, 1. forduló:
I. csoport:
Svédország-Kamerun 37-13 (16-5)
Magyarország-Szenegál 30-20 (14-8)

Kapcsolódó tartalom

Horvátország-Montenegró 26-25 (13-13)
Az állás: 1. Svédország 6 pont, 2. Montenegró 4, 3. Magyarország 4, 4. Horvátország 3, 5. Szenegál 1, 6. Kamerun 0
Pontazonosság esetén az egymás elleni eredmény rangsorol. Az első két együttes jut a negyeddöntőbe.
III. csoport (Herning):
Japán-Dánia 27-26 (12-12)
Németország-Románia 24-22 (9-12)
Lengyelország-Szerbia 22-21 (10-13)
Az állás: 1. Németország 6 pont, 2. Dánia 4 (90-71), 3. Lengyelország 4 (71-84), 4. Japán 2 (87-89), 5. Románia 2 (82-91), 6. Szerbia 0

Borítókép: EPA/ADAM IHSE

További tartalmak