Musorujsag
Élő Eredmények

Kikapott a svédektől, így biztos nem jut vb-negyeddöntőbe a női kéziválogatott

Kikapott a svédektől, így biztos nem jut vb-negyeddöntőbe a női kéziválogatott

m4sport.hu
A Montenegró elleni csoportmeccshez hasonlóan, ismét a második félidő eleje volt a döntő, amikor az ellenfél állva hagyta a magyar együttest és sima 26-22-es győzelmet aratott.

A magyar válogatott abban a tudatban lépett pályára a dán-norvég-svéd közös rendezésű olimpiai kvalifikációs női kézilabda-világbajnokság középdöntőjében a társházigazda svédek ellen, hogy bravúrt jelentő pontszerzésre van szüksége a hazai közönség támogatását élvező, eddig hibátlan skandinávok ellen ahhoz, hogy megőrizze esélyét a negyeddöntőbe jutást érő első két hely valamelyikének megszerzésére.

A játéknap korábbi találkozóin a horvátok Kamerunt, Montenegró pedig Szenegált verte, így egy esetleges vereség a biztos kiesést jelentette volna.

Az első két svéd lehetőség kimaradt, de sajnos a magyar csapat sem tudott betalálni első támadásaiból. Bíró Blanka hétméterest védett, majd Vámos révén a 3. percben a magyar csapat került előnybe. A magyar együttes védekezése jól működött, Bíró Blanka pedig ziccereket védett a találkozó elején, így a 10. percben már 5-3-ra vezettek Vámosék.

A folytatásban kiegyenlített küzdelem zajlott a pályán, a magyar csapat két hétméterest is rontott. Szerencsére Bíró továbbra is remekelt a kapuban, így a 20. percben továbbra is a magyar együttes vezetett (8-7). A félidő hajrájára háromgólos volt már Klujberék előnye, hátul jól működött a védekezés, de elől akadtak hibái a magyar csapatnak, így a szünetben 11-10 volt az állás ide.

Kapcsolódó tartalom

Svéd kiállítással és kimaradt magyar lehetőséggel kezdődött a második félidő, majd a skandináv egyenlítés után hosszú idő után a vezetést is megszerezték a hazaiak. Az első hat percben egy 4-1-es szakaszt csinált a svéd csapat, így kétgólos vezetésnél kellett Golovin Vlagyimir szövetségi kapitánynak időt kérnie.

Ez azonban nem segített, továbbra is borzalmas volt a helyzetkihasználásunk, Schatzl és Győri-Lukács is számos ziccert rontott a szélekről, sikerült egy ötperces magyar gól nélküli szakaszt összehozni, tizenkét lövésünkből mindössze három gól született, így a 44. percben már öttel (13-18) ment Svédország.

Pásztor Noémi és Kuczora Csenge, valamint a svéd Linn Blohm az olimpiai kvalifikációs nõi kézilabda-világbajnokság középdöntõjének második fordulójában játszott Magyarország – Svédország mérkõzésen.
MTI/Illyés Tibor

A hajrában mindent megpróbált a magyar csapat, de messze nem volt olyan eredményes a lövőteljesítmény, mint az első félidőben. Az utolsó öt percre így is sikerült feljönni három gólra (19-22). Ezt azonban nem sikerült megtartani, a hazaiak a második félidei remek teljesítményüknek köszönhetően végül négy góllal nyertek, így már biztos negyeddöntősök, míg a magyar együttes már biztos nem juthat a legjobb nyolc közé.

A hétfői horvátok elleni összecsapásnak azonban így is nagy tétje van, hiszen csak győzelemmel lenne esély a 9. hely megszerzésére, ami még olimpiai selejtezőt érhet.

Eredmény, középdöntő, 2. forduló:
I. csoport (Göteborg):
Svédország-Magyarország 26-22 (10-11)
Göteborg, Scandinavium, 10 561 néző, v.: A. Covalciuc, I. Covalciuc (moldovaiak)
lövések/gólok: 40/26, illetve 44/22
gólok hétméteresből: 5/2, illetve 3/0
kiállítások: 4, illetve 6 perc
Magyarország:
Böde-Bíró – Győri-Lukács 2, Vámos 6, Papp, Bordás 1, Kuczora 2, Szöllősi-Schatzl 2, cserék: Klujber 3, Pásztor, Simon, Albek 5, Márton 1, Töpfner

A csoport további eredményei:
Horvátország-Kamerun 24-15 (18-6)
Montenegró-Szenegál 29-21 (18-8)

Golovin Vlagyimir együttese a középdöntő hétfői zárónapján 18 órától a horvát válogatott ellen lép pályára, a találkozót az M4 Sport élőben közvetíti.

Győzelme esetén megszerzi a csoport harmadik pozícióját, amely a többi hatos eredményeitől függően akár a vb 9. helyét is jelentheti. Mivel a franciák és a dánok már ott vannak a legjobb nyolc között, ezért ez a pozíció olimpiai selejtezős helyet ér.


Pontazonosság esetén az egymás elleni eredmény rangsorol. Az első két együttes jut a negyeddöntőbe.

 

Borítókép: Göteborg, 2023. december 9. Pásztor Noémi (k), valamint Nina Dano (b) és Olivia Mellegard, a svéd válogatott játékosai az olimpiai kvalifikációs nõi kézilabda-világbajnokság középdöntõjének második fordulójában játszott Magyarország - Svédország mérkõzésen a svédországi Göteborgban 2023. december 9-én. MTI/Illyés Tibor

További tartalmak