A címvédő Svédország 34-31-re legyőzte a házigazda Németországot a férfi kézilabda Európa-bajnokság vasárnapi bronzmeccsén, Kölnben. A mérkőzésnek a harmadik hely megszerzésén kívül külön tétje volt, hogy a győztes automatikusan résztvevője a nyári olimpiának, míg a vesztesnek még selejteznie kell. (A döntőt játszó franciák rendezőként, míg a dánok a vb-címvédőjeként már ott vannak Párizsban.)
Eredmény, a 3. helyért:
Svédország-Németország 34-31 (18-12)
A svédek öt arany- és egy ezüstérem után először szereztek bronzot a kontinenstornán. Felix Claar nyolc, Sebastian Karlsson hét, a Veszprém svéd játékosai közül a jobbátlövő Lukas Sandell két, a beálló Andreas Nilsson egy gólt szerzett.
A skandináv együttes szerezte meg a vezetést, de a németek hétméteresből egyenlítettek, majd a vezetést is megszerezték, mint kiderült, a meccs folyamán utoljára. A folytatásban hasomlóan alakult a forgatókönyv a meccs kezdetéhez, svéd vezetés-hazai egyenlítés. A kék mezes svédek a hetedik percre kettővel elléptek (4-2) a 10. percre pedig már háromra növelték előnyüket (7-4).
Ezt az első negyedóra végéig meg is tudták tartani (9-6), majd a hazaiaknak egy váratlan szünet alatt – egy néző rosszul lett és azonnali orvosi beavatkozásra volt szükség – lett volna esélyük rendezni a sorokat, de ez nem igazán sikerült, így a 20. percre már ötgólos volt a svéd vezetés (12-7).
Ezt a folytatásban még növelni is tudták, már héttel is mentek, és bár Wolfféknak sikerült faragni a hátrányból, a szünetben így is hatgólos hátrányban voltak (18-12).
A második játékrész német góllal indult, de azonnal jött rá a válasz. A 44. percre Knorr lerohanásból és átlövésből szerzett találatainak köszönhetően ugyan feljöttek négyre a németek, majd a 48. percben már csak három volt közte (27-24).
Kapcsolódó tartalom
A németek egyre keményebben védekeztek, a svédek egyre többet hibáztak, így hat perccel a vége előtt már csak egy gól volt a házigazda hátránya. Ennél közelebb azonban nem tudtak kerülni, köszönhetően a meccs folyamán, így a hajrában is több nagy bravúrt bemutató svéd kapusnak, Palickának.
A végén ugyan mindent megpróbáltak a németek, de svédek végül 34-31-re nyertek és bronzéremmel mehetnek haza. Palicka 19 védéssel járult hozzá a sikerhez, ezért őt választották a mezőny legjobbjának.
A németek számára a vereség azt jelenti, hogy selejtezőtornán harcolhatják ki az olimpiai részvételt.
Az olimpiai selejtező csoportbeosztása:
1. csoport: Spanyolország, Szlovénia, Bahrein, Brazília
2. csoport: Németország, Horvátország, Algéria, Ausztria
3. csoport: Norvégia, Magyarország, Portugália, Tunézia
A mérkőzésekre március 14. és 17. között kerül sor. Minden csoportból az első két helyezett jut ki az olimpiára. A házigazdákat a jövő héten jelölik ki.