Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Rasszista botrány Bukarestben az FTC BL-meccsén: a Rapid szerint Edwige csak félreértette a román szurkolókat

Rasszista botrány Bukarestben az FTC BL-meccsén: a Rapid szerint Edwige csak félreértette a román szurkolókat

m4sport.hu
Rasszista botrány övezte a Ferencváros vasárnap, Rapid Bucuresti elleni Bajnokok Ligája-mérkőzését, ami miatt Béatrice Edwige sírva is fakadt a lefújást követően – az FTC közleményben jelezte, kiáll játékosa mellett, a román klub ezzel szemben úgy véli, a magyarok játékosa csak félreértette a hazai szurkolókat.

 

Mint megírtuk, az elmúlt idényben döntős FTC-Rail Cargo Hungaria a továbbjutás szempontjából kulcsfontosságú találkozón 23–20-ra nyert vasárnap a Korsós Dorinával felálló Rapid Bucuresti vendégeként a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörében.

Az összecsapás nem múlt el botrány nélkül, a lefújás után a zöld-fehérek sztárja, Béatrice Edwige sírva fakadt, néhány bukaresti szurkoló ugyanis rasszista megnyilvánulásokkal illette.

A meccs után odamentem és megkérdeztem, mi a baja. Azt mondta, nem volt semmi, és úgy tett, mintha semmi sem történt volna. Semmi bajom a Rapid-drukkerekkel, mert csak egy egyénről van szó, egy buta emberről. Sem a kézilabda, sem én nem érdemlem meg ezt. Remélem, hogy soha többet nem teheti be a lábát a csarnokba. Nem érdemli meg, hogy Rapid-szurkolónak nevezze magát” – idézi a Nemzeti Sport a francia játékost, aki a találkozót követően nyilatkozott a sajtónak.

A történtekre azóta reagált a Ferencváros is, amely teljes mértékig kiáll olimpiai-, világ- és Európa-bajnok játékosa mellett.

„Az FTC minden rendelkezésére álló eszközzel és módon több mint egy évtizede folyamatosan küzd a kirekesztés minden formája ellen, ezért klubunk most kiáll sportolója mellett, elítéli a kirekesztés eme formáját, valamint megteszi a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy hasonló atrocitás ne történhessen meg a jövőben.”

A balhét nem hagyta szó nélkül a Rapid Bucuresti sem, amely szintén közleményt adott ki – a román klub alaptalannak tartja Edwige vádjait.

Fotó: gsp.ro/

„A meccs után Rares Fortuneanu technikai igazgató személyesen beszélt Edwige-zsel, hogy megértse, mi történt, hazai oldalról a játék közben ugyanis nem tapasztaltak semmit sem” – olvasható a Rapid közösségi oldalán, amely kiemeli: miután a beálló elmagyarázta Fortuneanunak a problémát, a sportvezető úgy reagált, miszerint a drukkerek cselekedete egyáltalán nem rasszista gesztus volt, a helyi kultúrában más jelentése van, ezt pedig Fortuneanu ki is fejtette Edwige-nek.

„Drukkereink az elmúlt két szezon összes mérkőzésén kifogásolhatatlan magatartást tanúsítottak. Klubunk a történtek ismeretében alaptalannak tartja a rasszizmus vádjait.”


Női kézilabda BL, csoportkör, 12. forduló, B csoport:
Rapid Bucuresti (román) – FTC-Rail Cargo Hungaria 20-23 (11-16)
lövések/gólok: 34/20, illetve 42/23
gólok hétméteresből: 4/3, illetve 3/1
kiállítások: 4, illetve 6 perc

 

Borítókép: gsp.ro/

További tartalmak