Női Európa-liga, csoportkör, 6. (utolsó) forduló, A csoport:
Praktiker-Vác – Storhamar HE (norvég) 24-30 (13-15)
lövések/gólok: 52/24, illetve 43/30
gólok hétméteresből: 3/3, illetve 2/2
kiállítások: 6, illetve 2 perc
Egy hónapja Norvégiában az egymás elleni találkozón 35-17-re kikapott Herbert Gábor együttese, amely múlt vasárnapi kaproncai vereségével már nem juthatott tovább. A selejtezőből főtáblára jutott váci alakulatnak így a szép nemzetközi kupabúcsú lehetett a célja a biztos csoportelső ellen.
Nem kezdtek jól a hazaiak, a vezetés korai megszerzése után hét percig nem találtak kapuba, a Storhamar ezt is kihasználva negyedóra elteltével háromgólos előnybe került (7-10). Nem igazán találta az ellenszert a vendégek támadásaira a váci védelem, miközben a túloldalon Olivia Lykke Nygaard 50 százalék környéki hatékonysággal védett az első félidőben, amely során többször is volt öt találat a különbség. A játékrész hajrájában aztán javult a Vác védelme, így két gólra felzárkózott a szünetre.
A fordulást követően tíz perc telt el, amikor előbb egyenlített, majd vissza is vette a vezetést a Vác (19-18), amelynek kapujában a csereként beállt Győri Alexa remekelt. Ezt követően pontatlanságok nyomán viszont ismét a Storhamar került lépéselőnybe (23-26), a kapuslehozatallal próbálkozó, az utolsó tíz percben csupán kétszer eredményes Vácnak pedig innen már nem volt visszaút, végül hat találattal kerekedett felül a Storhamar.
A mérkőzés leggólerősebb játékosa a vendégektől Anniken Obaidli lett nyolc találattal. A csoportkör legeredményesebbje, Kuczora Csenge hatszor vette be a Storhamar kapuját.
A csoport végeredménye: 1. Storhamar 10 pont, 2. Podravka Koprivnica (horvát) 7, 3. Nyköbing Falster HB (dán) 4, 4. Praktiker-Vác 3