Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Ellenállhatatlan volt a második félidőben, a DVSC nyerte a bronzcsatát a Magyar Kupában

Ellenállhatatlan volt a második félidőben, a DVSC nyerte a bronzcsatát a Magyar Kupában

m4sport.hu | Szerző: Sz. Sz.
Az első félidőben még akadozott a DVSC SCHAEFFLER játéka a női kézilabda Magyar Kupa négyesdöntőjének bronzmérkőzésén, a második játékrészben azonban támadásban és védekezésben is dominálni tudta a Motherson Mosonmagyaróvárt és 34–29-re nyerte az összecsapást.

Női Magyar Kupa, négyes döntő,
bronzmérkőzés:
DVSC SCHAEFFLER–Motherson Mosonmagyaróvári KC 34–29 (16-15)

A válogatottba visszakerülő debreceni, Kácsor Gréta nyitotta a gólok sorát a Magyar Kupa négyesdöntőjének bronzmeccsén. Szemerey Zsófi Kácsor második kisérletét már hárította, Tóth Eszter révén a Mosonmagyaróvár egy perc alatt fordított, Albek Anna pedig a szaggatott vonalról talált be (1-3).

Albek már az 5. percben megkapta első kétperces kiállítását, a megítélt büntetőt Töpfner Alexandra értékesítette, de Ines Ivancok révén ekkor még tartotta kétgólos előnyét a Móvár (3-5). Ezt követően felkeményedett a Debrecen védekezése, Catherine Gabriel is bemutatta első védését, majd Töpfner újabb hetese után Planéta Szimonetta egyenlített (5-5). Albek bosszantóan korán megkapta második kiállítását, még a 10. perc előtt felvette a melegítőjét és helyet foglalt a kispadon.

Tóth Eszter, a Motherson Mosonmagyaróvári KC játékosa. (MTI/Bodnár Boglárka)

Az MKC tudott ellépni hamarabb a döntetlen állásról, Gyurka János visszaküldte Albeket, aki ismét átlövésgólt szerzett, majd Ivancok találatával hárommal léptek el (7-10). Szilágyi Zoltán időkéréssel reagált, de nem tudta megtörni a mosonmagyaróváriak lendületét, Tóth Eszter góljával először nőtt négygólosra a különbség (9-13), a DVSC vezetőedzője másodszor is időt kért a 19. percben.

Lelassult a tempó, kissé fáradni látszódtak a csapatok, amikor Vámos Míra egyre csökkentette a különbséget (13-14). Ivancok kiállt két percre, de Gabrijela Bartulovic hárította az MKC büntetőjét. Hosszú támadást vezetett a Debrecen, Planéta azonban először nem tudott egyenlíteni. Tóth Gabriella a túloldalon belement emberébe, a labda ismét Planétához került, aki ekkor már kiegyenlített, majd egy gyors labdaszerzést követően Kácsor találatával a vezetést is átvette a DVSC (15-14). Zsinórban négy gólt szerzett Szilágyi csapata. Tóth javította előző hibáját, az első félidő viszont Szabó Nina találatával zárult (16-15).

Szabó Nina, a DVSC Schaeffler játékosa. (MTI/Bodnár Boglárka)

Kaotikusan indult a második játékrész a Mosonmagyaróvár szempontjából, Töpfner után Füzi-Tóvizi Petra, és Szabó is betalált, így három perc alatt négyre nőtt a debreceni előny (19-15). Az első félidőt az MKC a másodikat a DVSC kezdte 3-1-gyel, Ivancok szépített (19-16).

Az MTK-tól visszahívott Szabó újra eredményes volt, a Mosonmagyaróvárnak pedig nem ízlett ellenfele kemény védekezése, sokáig vezetett támadás után viszont Pásztor gólt lőtt (20-17). Ekkor azonban nem volt ellenszer a Debrecen támadásaira, Szilágyi csapata összeállt a második félidőre, egy 7-4-es rohammal, Füzi-Tóvizi gólja után már 27-20 állt az eredményjelzőn.

Füzi-Tóvizi Petra, a DVSC Schaeffler játékosa. (MTI/Bodnár Boglárka)

Gyurka János az utolsó idejét is kikérte a 46. percben. Szemerey felvette a meccs ritmusát, három labdát is hárított, köztük Töpfner büntetőjét is, a Móvár pedig Tóth Gabriella találatával 4-re kapaszkodott vissza (28-24).

A csapatok négygólos debreceni előnnyel érkeztek meg az utolsó 5 percre. Bartulovic az egész mérkőzésen szenzációsan teljesített, Tóth Gabriella lövésénél pedig már a 14. védését mutatta be, Kácsor büntetőgóljával pedig növelte előnyét a Loki (31-26).

Gyurka János, a Motherson Mosonmagyaróvári KC vezetőedzője. (MTI/Bodnár Boglárka)

A Móvárban ezen a napon nem volt annyi, hogy a hajrában ismét felzárkózzon, a Debrecen 34–29-re nyerte a bronzmérkőzést. A DVSC legjobbja a hétgólos Szabó, a hatgólos Kácsor és a 14 védést bemutató Bartulovic volt. A túloldalon Tóth Eszter nyolcszor talált be.

Értékelések a bronzmérkőzés után:

elődöntők:
Motherson Mosonmagyaróvári KC – FTC-Rail Cargo Hungaria 29–25 (10-14)
Győri Audi ETO KC-DVSC Schaeffler 29–28 (16-12)

döntő:
18:00 – Győri Audi ETO KC–FTC-Rail Cargo Hungaria (M4 Sport)

Borítókép: Tatabánya, 2024. március 10. Kácsor Gréta (j2), a DVSC Schaeffler játékosa a nõi kézilabda Magyar Kupa harmadik helyéért játszott DVSC Schaeffler - Motherson Mosonmagyaróvári KC mérkõzésen a Tatabányai Multifunkciós Csarnokban 2024. március 10-én. MTI/Bodnár Boglárka

További tartalmak