Musorujsag
Élő Eredmények

Már az Eurokupa-meccseken is az olimpiai selejtezőre készül a női kéziválogatott

Már az Eurokupa-meccseken is az olimpiai selejtezőre készül a női kéziválogatott

m4sport.hu/mti
Részben már a csütörtöki és szombati Eurokupa-mérkőzéseken is a jövő heti, debreceni olimpiai selejtezőtornára készül a magyar női kézilabda-válogatott.

Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány kedden, a csapat győri sajtónyilvános edzésén elmondta, péntek óta gyakorol együtt a keret. Az első edzésen felmérték, milyen állapotban vannak a játékosok, és azt látták, hogy egy kicsit fáradtabbak, mint az előző összetartáson. „Ez nem csoda, hiszen szerda-szombat ritmusban nagyon komoly mérkőzéseket játszott mindenki, és a sok utazásról se feledkezzünk meg” – fűzte hozzá a kapitány. Megjegyezte, aki fáradtabb volt, az többet pihent, illetve könnyített edzésmunkát végzett, hogy mihamarabb azonos szintre kerüljön a többiekkel.

A válogatott szerdán kora reggel Norvégiába utazik, ahol csütörtökön 19.15-től az Európa-bajnoki címvédő házigazdákkal játszik az Eurokupában, szombaton 17 órától Győrben pedig Ausztria csapata lesz az ellenfele az utolsó fordulóban.

„Igazából két nap kiesik, mivel szerdán és pénteken nem lehet normál munkát végezni, ezért egy kicsit komplexebbek voltak az edzések az első három napban” – jegyezte meg Golovin az MTI-nek.

A jövő heti, debreceni olimpiai selejtezőtornán csütörtökön Kamerunnal, pénteken Svédországgal, vasárnap Japánnal találkoznak a magyarok, a nyári, párizsi olimpiára az első két helyezett jut ki. A kapitány kifejtette, a norvégok elleni mérkőzés hasznos lesz a svédekkel szembeni felkészülés szempontjából, hiszen mindkét együttes a skandináv stílust képviseli, vagyis nagyon gyors kézilabdát játszik. „A méretek majdnem ugyanolyanok. Lehet, hogy a svédek valamennyivel magasabbak és erősebbek, de náluk nincs Nora Mörk vagy Stine Oftedal. A norvégok technikásabbak, a svédek inkább erőkézilabdát játszanak” – magyarázta.

Kapcsolódó tartalom

Az edző elárulta, egyrészt azt tűzték ki célként, hogy a technikai hibák és a labdaeladások száma tíz alatt maradjon. Ez azért fontos, mert ezeket minden csapat azonnal megbünteti. Másrészt nagyon fontos lesz a gyors visszarendeződés is, mert a svédek és a japánok a szervezett lerohanásokban nagyon jók, a kameruniak pedig a gyors szélsőiket szokták indítani.

Golovin kifejtette, a szombati, Ausztria elleni találkozó azért lesz hasznos, mert a japánok játékában vannak olyan elemek, amelyeket az új szövetségi kapitány, Monique Tijsterman kinevezése óta az osztrákok is használnak. „Arra a meccsre is ugyanúgy meghatározzuk majd, mit akarunk, de azzal egyelőre nem foglalkoztunk. Az első három nap videóanyagát úgy építettük fel, hogy összeraktuk mind az öt csapat hasonló dolgait – védekezésben, támadásban, visszarendeződésben –, hogy mi hasonlít, mi a fontos, mit hogyan használjunk ki majd az adott ellenféllel szemben” – magyarázta.

A játékoskeret kihirdetésekor, március 22-én Golovin azt mondta: Albek Anna az orrtörése után még nincs olyan állapotban, hogy meghívót kaphasson. „Éppen ma beszéltem vele. Fájdalommentes és fizikális munkát végez, sőt már a labdás gyakorlatok is szóba kerültek” – mesélte a kapitány. Hozzátette, tisztában vannak vele, hogy kiesett egy időszak a Mosonmagyaróvár jobbátlövője számára, hiszen március közepe óta nem játszhat, de ha jövő hétfőn az újabb vizsgálatok eredménye negatív lesz, akkor csatlakozhat a válogatotthoz, és bíznak benne, rövid időn belül olyan formában lesz, hogy tud segíteni majd a csapatnak.

A magyar női kézilabda-válogatott Eurokupa-meccseit, valamint a debreceni olimpiai selejtezőt is élőben közvetíti az M4 Sport és az m4sport.hu.

Faluvégi Dorottya vasárnap, pont a születésnapján csatlakozott a többiekhez, akik tortával várták. A Bietigheim jobbszélsője az M4 Sportnak elmondta, a felkészülést remekül fogja szolgálni a két Eurokupa-mérkőzés, amelyeken az elsődleges cél a játék pontosítása és a teljes olimpiai selejtezős fókusz elérése, de szeretnék mindkét meccset megnyerni, már csak az önbizalom miatt is. Faluvégi elárulta, Golovin kapitány húsvéthétfőn szódásüveggel várta őket a reggeli kondi előtt, úgyhogy nem fognak elhervadni.

Klujber Katrin szerint nagyon fontos lesz a norvégok és az osztrákok elleni mérkőzés az olimpiai selejtező szempontjából. Mindkét meccsen „teljes gőzzel” akarnak menni, nem akarnak spórolni az energiával. Fontos lesz, hogy tartsák magukat a megbeszéltekhez és az is, hogy jó hangulatban, felszabadultan lépjenek pályára már Norvégiában is. Az M4 Sportnak elmondta, a norvégok ellen a tempót, az osztrákok elleni pedig inkább a taktikai elemeket fogják tudni gyakorolni.

A Ferencváros kapusa, Böde-Bíró Blanka bordaköziizom-fájdalmak miatt kedden nem edzett a társaival, és nem is utazik Norvégiába. Helyére a váci Bukovszky Annát hívta be a szakmai stáb. A kerettel gyakorol a ferencvárosi Szöllősi-Zácsik Szandra is, de az ő játékára nincs esély, mivel szeptemberben elszakadt a térdszalagja, erőfelmérés céljából azonban meghívót kapott.

Borítókép: Golovin Vlagyimir (Fotó: MTI/Illyés Tibor)

További tartalmak