Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Párizsról álmodik Debreczeni-Klivinyi Kinga: Hazai pályán bármi megtörténhet, akár Svédország ellen is

Párizsról álmodik Debreczeni-Klivinyi Kinga: Hazai pályán bármi megtörténhet, akár Svédország ellen is

m4sport.hu
A magyar női kézilabda-válogatott javában készül a debreceni olimpiai selejtezőre, az M4 Sport Úti cél: Párizs című műsorán keresztól most Debreczeni-Klivinyi Kinga egy napjába nyerhetünk betekintést. Az irányító-átlövő nagyon szeretne utazni a párizsi olimpiára, a csapatért és álmáért mindent meg fog tenni.


Nemcsak a sikert, az oda vezető utat is bemutatjuk. Nemcsak a bajnokot, az embert is.
Úti cél: Párizs 2024, kéthetente vasárnap az M4 Sporton


Kevés olyan nap van Debreczeni-Klivinyi Kinga és családja életében, amikor mindhárman együtt tudnak lenni, közös programot szervezhetnek. Férjével, az FTC beállójával, Debreczeni Dáviddal akkor töltenek együtt időt, amikor éppen nincs egyiküknek sem mérkőzése. Azonban sokszor előfordul, hogy nincs kedvül elmenni otthonról.

„Dávid rendes apuka, mindent megcsinál, amit a gyermekünk, Lili kiejt a száján. Ha nem vagyok itthon, csillagos ötös, mert mindent rá lehet bízni” – ecsetelte Debreczeni-Klivinyi Kinga.

A magyar női kézilabda-válogatott a debreceni olimpiai selejtezőben április 11-én Kamerunnal, 12-én Svédországgal, 14-én pedig Japánnal csap össze a kvótáért. A csoport első két helyezettje kijut a párizsi olimpiára.

„Gyerekkori álmom válna valóra, ha kijutnánk az olimpiára. Már 32 éves leszek, nekem ez az utolsó lehetőségem, hogy egyáltalán ottlegyek, de igazából az első is. Én tényleg bármit megtennék ezért az olimpiáért” – fogalmazott Debreczeni-Klivinyi Kinga.

Debreczeni-Klivinyi elmondta, a férfiválogatott Portugália elleni meccsének utolsó 10 percét állva nézte, szemei is könnybe lábadtak, ahogy elképzelte, nekik is sikerül. Szerinte a női válogatottnak nagyon sok erőt adott, hogy „a fiúk mit műveltek a pályán”.

„Van egy közös csoportunk a válogatottal, abban írtuk, hogy most mi jövünk. Nekünk is meg kell csinálnunk. Már annyira várja mindenki, hogy ott legyünk és megcsináljuk” – mondta.

Az olimpiai selejtező programja:
Április 11., csütörtök
15:30 Magyarország–Kamerun
18:00 Svédország–Japán
Április 12., péntek
18:00 Svédország–Magyarország
20:30 Japán–Kamerun
Április 14., vasárnap
16:45 Kamerun–Svédország
19:15 Magyarország–Japán

„Hazai pályán bármi megtörténhet, akár Svédország ellen is. Úgy készülünk ellenük, hogy legyőzhetjük őket, ha azonban nem sikerülne, akkor ott van a Japánok elleni, amit meg kell nyerni” – vélekedett Debreczeni-Klivinyi Kinga.

Az irányító-átlövő szerint jó csapat a japánoké, olyan, amellyel nem találkoznak minden héten. Úgy fogalmazott, nehéz lesz ellenük játszani, mert „tényleg picikék”, de bízik abban, hogy a gyorslábú játékosaikkal fel tudják majd venni a harcot.

„Jártam már többször is Párizsban, játszottunk ott mérkőzést és gyerekként is voltam. Imádom Párizst, odáig vagyok érte és nagyon bízom benne, hogy nyáron is ott leszek” – zárta gondolatait.


Úti cél: Párizs 2024, kéthetente vasárnap az M4 Sporton


Az M4 Sport több magyar sportoló párizsi olimpiára vezető, – áldozattal, lemondással, sikerrel és kudarccal kikövezett – útját kíséri figyelemmel. Vannak köztük, akik már rendelkeznek kvótával, és akadnak olyanok is, akik még küzdenek érte.

A kéthetente, vasárnap esténként jelentkező adások minden epizódjában három-három sportolóval/edzővel beszélgetünk, az interjúkat bármikor visszanézhetik az m4sport.hu-n vagy az M4 Sport applikációban, a teljes adásokat pedig visszanézhetik a Médiaklikken.

Sportolók:
Németh Nándor (úszás)
Rasovszky Kristóf, Betlehem Dávid (úszás)
Siklósi Gergely (vívás)
Molnár Attila (atlétika)
Vogel Soma (vízilabda)
Klivinyi Kinga (női kézilabda-válogatott)
Pekler Zalán (sportlövészet)
Chema Rodríguez (férfi kézilabda-válogatott)

Hamarosan: férfi kardcsapat, Varga Ádám (kajak-kenu), Balogh Mátyás (íjászat), Pigniczki Fanni (ritmikus gimnasztika), Losonczi Dávid (birkózás)

Teljes adások
Úti cél: Párizs 2024., 1. rész
Úti cél: Párizs 2024., 2. rész
Úti cél: Párizs 2024., 3. rész

Következő adások (M4 Sport)
április 14., 28.
május: 12., 26.
június: 09., 23.
július: 07., 21.

Borítókép: MKSZ/Kovács Anikó

További tartalmak