Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

„Nagyon nagy kincs, hogy ilyen csapatunk van” – rácáfoltak a kétkedőkre a Fradi duplázó női kézisei

„Nagyon nagy kincs, hogy ilyen csapatunk van” – rácáfoltak a kétkedőkre a Fradi duplázó női kézisei

m4sport.hu/MTI
Nem úgy indult az idény, hogy bajnoki és kupaarannyal végződik, de a csapat küzdőszelleme, akarata és egysége végül meghozta az eredményt - vélik a Ferencváros női kézilabdacsapatának tagjai.

Az FTC az élvonal utolsó előtti fordulójában, szerdán 41-30-ra győzött a Vasas SC otthonában, ezzel biztosította elsőségét.

„Nagyon nagy kincs, hogy ilyen csapatunk van, hogy bajnokok tudunk lenni ebben az évben, és emellett még kupagyőztesek is – így Simon Petra, akire nagy feladatok várnak a következő időszakban. – Most még a szóbeli érettségik jönnek, az is a fejemben van. Most próbálom megélni ezeket a pillanatokat. Lehet, hogy ma este már nem lesz tanulás, de holnap már folytatom.”

Az olimpiai kvótás magyar válogatott balszélsője az MTI-nek úgy nyilatkozott: a bajnoki cím, a kupagyőzelem és az olimpiai kvalifikáció nagyon speciális helyet foglal el a szívében, viszont a mérleg másik serpenyőjében ott van, hogy talán ez volt élete legnehezebb szezonja.

„Nagyon fárasztó volt, de tele ilyen szuper élményekkel, úgyhogy nagyon sokat tanultam önmagamról is és a csapat is magáról, hogy ha összefogunk, akkor bármire képesek vagyunk” – fogalmazott.

Hozzátette, a nagy siker pillanataiban az ember felidézi, mi történt ebben a szezonban, és így még nagyobb értéke van annak, amit élértek, hiszen vért izzadva jutottak el egy örök életre szóló élményig.

Márton arra utalt, hogy a szezonkezdet meglehetősen zaklatott volt a csapatnál, ugyanis október 4-én szerződést bontottak a nyáron kinevezett Martin Albertsen vezetőedzővel, miután az FTC mind a négy bajnokiját megnyerte ugyan, de a Bajnokok Ligájában az előző idény döntőse három vereséggel és egy döntetlennel rajtolt. A dán edző helyét a honfitársa, addigi segítője, Allan Heine foglalta el.

A balszélső elmondta, a bajnokság lezárását követően – szombaton a Debrecent fogadják az utolsó körben – lesz egy rövid pihenőjük, amit igyekeznek nagyon jól kihasználni – mert utána nagyon feszített lesz a tempó az olimpiai felkészülés és az ötkarikás játékok miatt -, utána pedig újult erővel nekikezdeni a válogatott feladatoknak.

„Ha valaki szeptemberben ezt mondja, azonnal aláírom, hogy a végén bajnok és kupagyőztes csapat vagyok. Óriási küzdőszellem, akarat és egység van az egész mögött – kezdte a csapatkapitány Böde-Bíró Blanka. – Kicsit furcsa, bár örülünk, hogy a szokásosnál hamarabb pont került a bajnokság végére. Nagyon szeretnénk kerekké tenni ezt a szezont azzal, hogy hazai pályán, a saját szurkolóink előtt győzelemmel zárjuk, és feltegyük a pontot az i-re.”

A meccsen kilenc gólig jutó Klujber Katrin a bajnoki és a kupaarany mellé a gólkirályi címet is begyűjtheti még, de nincs ráfeszülve a témára: „ha megcsinálom, akkor örülni fogok nagyon, hogy az is megvan, ha nem sikerül, akkor pedig valaki jobb volt nálam” – mondta.

„Nagyon sokan nem hittek bennünk szerintem. A legfontosabb, hogy mi elhittük, hogy bárhogyan is indult ez a szezon, akármi lehet még a vége. Büszke vagyok a csapatra, hogy ezt meg tudtuk csinálni. A sírból jöttünk vissza az elején” – fogalmazott a nehéz és hullámzó szezonkezdetről.

A válogatott jobbátlövő hozzátette, eleinte hullámzó volt a teljesítményük, ezért nem tudna egy bajnoki mérkőzést megnevezni, amelyen átbillent a mérleg nyelve feléjük, és esélyessé léptek elő.

„Voltak olyan meccsek, amelyekről azt hittük, könnyebbek lesznek, elég a budaörsi találkozóra gondolni, aztán izgulnunk kellett, de úgy gondolom, csapatként meg tudtuk csinálni, ma ezért ünnepelhetünk” – magyarázta Klujber, aki arra utalt, hogy novemberben csak egy góllal győztek Budaörsön.

Márton Gréta úgy érezte, „maguknak és a szurkolóknak is nagyon bizonyítani szerették volna, hogy méltók a bajnoki címre”, ezért indulhatott kicsit döcögősen a Vasas elleni meccs.

„Azt mondhatom, életem egyik legnehezebb szezonját futottam – jelentette ki. – Az őszi szezonban volt itt minden. Minden nehézséggel szembe kellett néznünk, de tudtuk azt, hogy nagyon szeretjük egymást és jó csapat vagyunk. Igyekeztünk a múltbéli élményeinkből táplálkozni és összefogni. Ez volt az, ami átsegített minket a mélypontokon.”

Borítókép: Budapest, 2024. május 22. Az FTC-Rail Cargo Hungaria játékosai, miután 41-30-ra győztek a Vasas SC ellen a női kézilabda NB I. mérkőzésén a budapesti Sterbinszky Amália Kézilabdacsarnokban 2024. május 22-én. A Ferencváros ezzel 14. alkalommal lett bajnok. MTI/Illyés Tibor

További tartalmak