Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Megvédte bajnoki címét és 13 év után zárt veretlen hazai szezont a Veszprém

Megvédte bajnoki címét és 13 év után zárt veretlen hazai szezont a Veszprém

m4sport.hu/MTI
A Telekom Veszprém a bajnoki döntő második mérkőzését is megnyerte: idegenben 34–30-ra győzött, ezzel pedig lezárta az OTP Bank-Pick Szeged elleni párharcot és megnyerte a K&H férfi kézilabda liga 2023/24-es kiírásának küzdelmeit. Momic Ilic csapata hibátlan teljesítménnyel nyerte meg a bajnokságot, ahogyan korábban a Magyar Kupát is, így 13 év után újra százszázalékos tudott maradt a honi kiírásokban.

Az élvonal alapszakaszát százszázalékos teljesítménnyel nyerték meg a dunántúliak, a csongrádiak 23 győzelem mellett három vereséggel zártak, ugyanis Gyöngyösön is kikaptak. A bajnoki döntőt két mérkőzés alatt lezárta a Telekom Veszprém. Legutóbb a 2015/16-os szezonban fordult elő hasonló, hogy a Szeged egyszer sem tudta legyőzni a Veszprémet, bár akkor csak háromszor találkoztak egymással, és a Magyar Kupa-döntőt csupán hétméteres-párbajban, a bajnoki finálét pedig egygólos összesítéssel nyerték meg a bakonyiak.

A finálé első meccsét pénteken házigazdaként 35-28-ra nyerték a bakonyiak, akik 28. alkalommal végeztek az élen a bajnokságban.

Eredmény, döntő, 2. mérkőzés:
OTP Bank-Pick Szeged – Telekom Veszprém 30-34 (13-16)
gólszerzők: Bánhidi, Stepancic, Sostaric, Frimmel, 4-4, Jelinic, Garciandía 3-3, Martins, Szita, Mackovsek 2-2, Bodó, Gaber 1-1, illetve Jahja, Descat, Remili 5-5, Fabregas 4, Sandell, Mahé, el-Dera, Vajlupov 3-3, Koszorotov 2, Nilsson 1
lövések/gólok: 52/30, illetve 49/34
gólok hétméteresből: 4/2, illetve 6/5
kiállítások: 12, illetve 12 perc
Az egyik csapat második győzelméig tartó párharc végeredménye: 2-0, a Veszprém javára.

A találkozó előtt a szegediek köszöntötték a tíz évvel ezelőtt EHF Kupát nyert csapatuk megjelent tagjait, többek között Vadkerti Attilát, Mikler Rolandot, Zubai Szabolcsot, Ilyés Ferencet, Balogh Zsoltot, Ancsin Gábort, Tatai Pétert, Czina Józsefet és Jonas Källmant, valamint Marko Krivokapic másodedzőt, akit kedden neveztek ki a szerb Crvena zvezda vezetőedzőjévé.

Ezt követően gyászszünetet tartottak Barok Istvánra emlékezve. A hazai klub egykori játékosa, utánpótlásedzője, majd sajtósa – aki testnevelő-tanárként és sportújságíróként is dolgozott a városban – két hete hunyt el.

A hazaiak keretéből Gleb Kalaras, Dean Bombac és Carlos Molina, a vendégektől Gasper Marguc, Bjarki Már Elísson és Agustín Casado maradt ki.

A két együttes előző nyolc egymás elleni meccsét a bakonyiak nyerték, ráadásul a legutóbbi öt alkalommal a csongrádiak egyetlen egyszer sem vezettek. Rossz sorozatukat ezúttal sem tudták megtörni, pedig a meccs során többször is – kapusuk lecserélésével – létszámfölényes támadásokkal próbálkoztak. A kezdeti háromgólos hátrányból felzárkóztak 6-5-re, sőt a meccs negyedénél is csak egy találat volt a különbség, utána viszont hét és fél perc alatt egy 4-0-s sorozattal ismét ellépett a Veszprém. A játékvezetők két percen belül öt kiállítást ítéltek, ez is hozzájárult, hogy megtört a Szeged lendülete, és a szünetben háromgólos hátrányban volt.

A második félidőben a vendégek magabiztosan őrizték előnyüket, és bár a hazai csapat ezúttal is több taktikai variációval próbálkozott, nem tudott közelebb férkőzni ellenfeléhez. Ebben az időszakban a védekezésre már kevesebb figyelmet fordítottak a csapatok, így gólgazdag játékrészt láthattak a nézők – akik nem töltötték meg a széksorokat, tehát nem volt telt ház -, de a bakonyiak címvédése nem forgott veszélyben.

Emil Kheri Imsgard öt, Mikler Roland hét, a vendégeknél Rodrigo Corrales 11, Mike Ulrich Jensen öt védéssel zárt.

„Történelmi eredmény, megnyertük mind a két magyar sorozatot” – hangsúlyozta a veszprémiek edzője, Momir Ilic, hogy egyetlen pontot sem veszítettek hazai porondon, pedig jó pár meccsen találkoztak a legfőbb riválisukkal. „Ezt a Szegedet hétből hétszer legyőzni egyáltalán nem könnyű” – hangsúlyozta az elvégzett munka és a csapat karakterének fontosságát.

A Bajnokok Ligája-kiesés miatt szomorkodott csak. „Az volt a negatív pillanata ennek a szezonnak. De hát ilyen a sport. Azért sok jó csapat van” – magyarázta Ilic, hozzátéve diplomatikusan, hogy nem a saját jövője, hanem a klub jövője a fontos.

Kárpáti Krisztián büszke volt az általa irányított szegediekre. „Az év végén ezer sebből véreztünk. Ez érezhető volt több esetben. Ennek az okait nem szeretném kifejteni” – ismerte el, felőrlődtek a hosszú évad során. „Meg kell hajolnunk a nagyobb tudás előtt. A küzdőszellemünk rendbe volt, de összességében jobban játszott a Veszprém” – gratulált az ellenfélnek, amelyet Európa egyik legjobb csapatának nevezett.

Eredmény,
OTP Bank-Pick Szeged – Telekom Veszprém 30–34 (13-16)

A legutóbbi tíz szezon győztese:
2013/14: MKB-MVM Veszprém KC
2014/15: MKB-MVM Veszprém KC
2015/16: MVM Veszprém KC
2016/17: Telekom Veszprém KC
2017/18: MOL-Pick Szeged
2018/19: Telekom Veszprém KC
2019/20: A koronavírus-járvány miatt nem avattak bajnokot.
2020/21: MOL-Pick Szeged
2021/22: Pick Szeged
2022/23: Telekom Veszprém
2023/24: Telekom Veszprém

A bajnoki örökrangsor:
28-szoros: Veszprém
15-szörös: Bp. Honvéd
12-szeres: Elektromos SE
9-szeres: Újpesti TE
5-szörös: Bp. Spartacus, Pick Szeged
4-szeres: Tatabánya, Munkás TE
3-szoros: Rába ETO, Bp. Vörös Meteor, Csepel SC
2-szeres: VM Közért, MAFC, VII. ker. Levente Egylet, VAC
1-szeres: Dunaferr SE, Debreceni Dózsa, Bp. Vasas, Belvárosi TVK

Borítókép: A Telekom Veszprém játékosai örülnek, miután 34:30-ra legyőzték a kézilabda NB I döntőjének második mérkőzésén az OTP Bank-Pick Szeged csapatát a szegedi Pick Arénában 2024. május 29-én. A finálé első meccsét házigazdaként 35-28-ra nyerték a bakonyiak, akik 28. alkalommal végeztek az élen a bajnokságban. MTI/Szigetváry Zsolt

További tartalmak