Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Éremért megy a szkopjei világbajnokságra a női junior kézilabda-válogatott

Éremért megy a szkopjei világbajnokságra a női junior kézilabda-válogatott

MTI
Az éremszerzés a célja az Európa-bajnoki címvédő magyar női junior kézilabda-válogatottnak a szerdától jövő vasárnapig tartó szkopjei világbajnokságon.

„Európa-bajnokként szeretnénk legalább az első négy közé kerülni, és azt gondolom, akkor lehetünk igazán elégedettek, ha éremmel térünk haza” – nyilatkozta az MTI-nek Szilágyi Zoltán szövetségi edző.

A magyarok a csoportkörben az ifjúsági világbajnok Koreai Köztársasággal, továbbá Argentínával és Mexikóval játszanak. A középdöntőbe a csoportok első két helyezettje jut.

Az előző idényben Bajnokok Ligája-résztvevő Debrecen vezetőedzője hangsúlyozta, sok mindentől függ, hogy elérik-e a céljukat az északmacedón fővárosban, viszont ez egy erős korosztály és a hiányzóik ellenére erős a keretük.

„Ez a csapat már többször, több éven keresztül bizonyított. Nagyon remélem, hogy ez is egy sikeres év lesz. Ez az utolsó világversenye ennek a társaságnak, ezért is nagyon fontos számomra, hogy éremmel térjünk haza” – magyarázta.

Szilágyi elmondta, hogy Juhász Kata, a DVSC beállója már több mint egy évet kihagyott, de még mindig nincs százszázalékos állapotban, a sérüléséből még nem épült fel teljesen, ezért orvosi tanácsra nem kezdte el a felkészülést a korosztályos nemzeti csapattal. Simon Petra is ennek a korosztálynak a tagja, tavaly az – aranyéremmel zárult – Európa-bajnokságon még szerepelt, sőt, őt választották a torna legértékesebb játékosává, idén viszont tagja a párizsi olimpiára készülő felnőtt válogatott keretének.

„Nagyon bízom benne, hogy az olimpián sokat fog játszani, ezért sem tart a csapatunkkal, hiszen a felnőtt válogatott mindig elsőbbséget élvez” – szögezte le Szilágyi.

Hozzáfűzte: június 3-án kezdődött, tehát két hétig tartott a felkészülésük és ez egyáltalán nem sok. Három edzőmérkőzést játszottak: előbb a DEAC serdülő fiúcsapatával találkoztak, majd Egyiptomot 32-21-re, Hollandiát pedig 36-21-re verték.

A szakvezető szerint az ellenfelek közül a hagyományos európai kézilabdanemzetek – Dánia, Norvégia, Franciaország, Svédország – mellett a Koreai Köztársaság és Spanyolország képvisel olyan komoly játékerőt, hogy esélyes az elődöntőbe kerülésre.

A magyar válogatott kerete:
kapusok:
Zaj Klára (NEKA), Imre Szofi (Érd), Lakatos Réka (Debrecen)

jobbszélsők:
Gém Léna (Kisvárda), Vártok Tamara (Budaörs)

jobbátlövők:
Farkas Júlia (Győr), Kovács Anikó (Vác), Panyi Krisztina (Érd)

irányítók:
Horváth Fanni (Ferencváros), Csernyánszki Liliána (Debrecen)

beállók:
Szabó Lili (Kisvárda), Kövér Luca (Alba Fehérvár), Gajdos Petra (Dunaújváros)

balátlövők:
Varga Emília (Mosonmagyaróvár), Csíkos Luca (Vác), Faragó Lea (NEKA)

balszélsők:
Szabó Anna (Budaörs), Török Fanni (Ferencváros)

szövetségi edző: Szilágyi Zoltán, edző: Kudor Kitti

A magyar válogatott mérkőzései a C csoportban:
szerda:
Magyarország-Argentína 9.00

csütörtök:
Mexikó-Magyarország 13.30

szombat:
Magyarország-Koreai Köztársaság 13.30

A középdöntő mérkőzéseit vasárnap, hétfőn és jövő kedden, a negyeddöntőket jövő csütörtökön, az elődöntőket jövő pénteken, míg a helyosztókat jövő vasárnap rendezik.

Borítókép: Debrecen, 2024. január 20. Szilágyi Zoltán, a DVSC vezetõedzõje a nõi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörében, az A csoport 11. fordulójában, a DVSC Schaeffler - Odense HB mérkõzésen a debreceni Hódos Imre rendezvénycsarnokban 2024. január 20-án. A dán csapat 35-22-re gyõzött. MTI/Derencsényi István

További tartalmak