Böde-Bíró Blankát szülőfaluja polgármestere, Spiegelhalter László, Vácrátót község hírneve és ismertsége növelése érdekében végzett munkájának elismeréseként avatta a község díszpolgárává az FTC és a válogatott kapusát.
„Annyit tudtam előzetesen, hogy az olimpiai szereplés miatt szeretnének köszönteni az augusztus huszadikai rendezvényen, és hogy lesz egy kis találkozó a helyiekkel. Nagyjából erre készültem, természetesen így is jó érzéssel mentem haza az eseményre, ahol aztán bejelentették, hogy a képviselőtestület döntése szerint díszpolgári címet vehetek át. Nagyon meghatott, könny szökött a szemembe, mert Vácrátót valóban a szívem csücske, úgyhogy ezek után igazán nehéz volt megszólalni, amikor arra kértek, hogy mondjak pár szót. Előkelő helyen van ez az elismerés, tényleg sokat jelent nekem a település, rengeteget kaptam tőle, és ma is szeretek ott lenni, bárkivel találkozom, kedves szavakat kapok. Jólesik, hogy követik a mérkőzéseket, még azok is, akikről nem gondolnám, hogy figyelik a sportot” – mondta Böde-Bíró.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon