Az olimpiai hatodik helyezett nemzeti csapat szakvezetője a magyar szövetség honlapján kedden arról írt, hogy a helyszínen, a kínai Csucsouban látta a végül bronzérmet nyert ifjúsági válogatott néhány mérkőzését a korosztályos világbajnokságon.
„Az ifiket látva az is eszembe jutott, érdemes lenne elgondolkodni egy B válogatott felállításán. Ugyanabban a rendszerben játszhatna, mint az A csapat, a tagjait motiválhatná, hogy figyeljük őket, ők is közénk tartoznak, és szerencsére van is annyi játékosunk, hogy meg tudnánk oldani” – magyarázta Golovin.
Hozzátette, maguk mellett tudhatnák azokat, akik az A keretbe még nem férnek be, így folyamatosan értékelhetnék a munkájukat, elmondhatnák nekik, mikor miben hibáztak, hol van elmaradásuk, miben kellene javítaniuk.
A női szakágban B válogatott legutóbb a dán Kim Rasmussen szövetségi kapitányi időszakában működött.