Eredmény, csoportkör, 1. forduló, B csoport:
Győri Audi ETO KC-Team Esbjerg (dán) 28–26 (16–12)
lövések/gólok: 41/28, illetve 41/26
gólok hétméteresből: 8/8, illetve 8/6
kiállítások: 6, illetve 6 perc
Ez a két csapat a Bajnokok Ligája két legnagyobb esélyese az európai szövetség (EHF) előzetes rangsora szerint: a címvédő Győr az első, a legutóbb bronzérmes Esbjerg a második az erősorrendben. Legutóbb június első napján, a budapesti négyes döntő elődöntőjében találkozott a két fél, akkor 24–23-ra kerekedett felül Per Johansson vezetőedző együttese.
Kapkodó, rohanó játék jellemezte a találkozó elejét, a győriek sokáig nem találták a tavalyi év legjobb női játékosának választott norvég Henny Reistad ellenszerét, aki csapata első hét találatából hatot vállalt magára. A kisalföldiek javuló védekezése és Sandra Toft védései nyomán viszont az első félidő hajrájában az addigi kiegyenlített állásról elmozdult a Győr (14–9), a nyári igazolások közül a jobbátlövő Dione Housheer brillírozott, mind a hét lövését gólra váltotta a szünetig, amelyre négygólos különbséggel vonulhattak a felek.
A találkozóra kilátogató 4492 néző örömére a második félidő elején hatékony és időnként látványos megoldásokkal rukkolt elő a nyáron átalakult ETO, amelynek kapuját kilenc perc alatt csupán egyszer vette be a dán rivális, és a Győr a kilencgólos különbségért is támadhatott 21-13-nál. A játékrész második felében viszont közelíteni tudott az Esbjerg, kihasználva, hogy a házigazda védelme veszített a hatékonyságából. A záró öt percre 27–25-tel fordultak a csapatok, az utolsó három percen belül pedig kétszer is egyenlíthetett volna az Esbjerg, ám Hatadou Sako kulcspillanatban büntetőt védett – ez volt az egyetlen hárítása –, a végjátékban pedig a hazai publikum támogatását élvező Győr tudott koncentráltabb maradni, így győzelemmel kezdte meg a csoportkört.
A mérkőzés legeredményesebbje és legjobbja Reistad lett 15 góllal, csapata találatainak több mint felét szerezve. Housheer mind a 11 lövéséből betalált, Toft 12 hárítással vette ki részét a sikerből.
A győriek jövő vasárnap Háfra Noémi és Faluvégi Dorottya együtteséhez, a júniusban BL-ezüstérmes HB Ludwigsburghoz látogatnak.
korábban:
A csoport:
FTC-Rail Cargo Hungaria–Nyköbing Falster HB (dán) 31–22 (15–14)