A klub egy-egy vereséggel és győzelemmel rajtolt a német élvonalban, a magyar származású, játékosként az osztrák válogatottban szerepelt szakember az M1 aktuális csatornának beszélt az idei célokról, valamint a csapatot sújtó sérüléshullámról. Megjegyezte, hogy bár még hosszú a bajnokság, de a Bundesliga BL-szereplést érő első két helyéért zajló harcban a szezon eleji pontok ugyanolyan fontosak, mint azok, amelyeket a hajrában szereznek.
„Nagyon nehéz pozitívat találni az Európa-ligában, ha összehasonlítom a Bajnokok Ligájával, de igazából most jól jön nekünk, hogy az El csak októberben rajtol. A keretünk úgy lett összerakva, hogy a Bajnokok Ligájában tudjunk szerepelni, ugyanakkor ez egy nagyon különleges helyzet, hogy ennyire sok sérült játékosunk hiányzik, a két irányítónk közül például egyik sem tudott augusztus közepétől a csapattal edzeni” – mondta Szilágyi. Hozzátette: az El későbbi indulása miatt több idejük van a meccsek között készülni, regenerálódni, valamint jobban érzik azt, hogy mi hiányzik és hova szeretnének visszakerülni.
Szilágyi szerint a legnagyobb céljuk a négyes döntő elérése lehet az Európa-ligában, amelyre Hamburgban kerül sor, de azt is megjegyezte, hogy sok minden múlhat majd a sorsoláson. A sportvezető elmondta, hogy a nyáron igazolt Imre Bencével a januári Európa-bajnokságon vették fel a kapcsolatot, azóta pedig folyamatosan figyelték a teljesítményét.
„Nem könnyű döntés, hogy ilyen fiatalon ekkora változáson megy keresztül, új országba került, más nyelvet beszél, emellett a család és a barátok is messze vannak tőle. Ez egy nehéz helyzet, de szerintem így lehet fejlődni. Az egész klubnak hatalmas feladata lesz, hogy segítsen neki beilleszkedni, és számunkra is nagyon fontos, hogy jól érezze magát, mivel ebben az esetben teljes mértékben biztosak vagyunk abban, hogy hozni fogja az eredményeket. Remélhetőleg sok évig fogja erősíteni a Kielt” – fejtette ki Szilágyi, aki szerint Imre Bence nagyon hamar beilleszkedett és jól érzi magát.
Kiemelte, a játékosoknak a szokásos öt-hat hetes felkészülést húsz nap alatt kellett megoldaniuk, így a 22 éves magyar jobbszélsőnek nagyon gyorsan kellett megismernie csapattársait és a taktikai megoldásokat is. Azt is elárulta, hogy a magyar válogatott játékos már az Eb előtt is szerepelt a listájukon, mivel a németországi ifjúsági világbajnokságon figyeltek fel rá. Ezt követően gyorsan fejlődött a játéka és megérett a váltásra, most pedig úgy érzi: a csapat és Imre játéka passzol egymáshoz.