Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Remek második félidőt produkált, de így is kikapott a Szeged a Barcelonától a kézi BL-ben

Remek második félidőt produkált, de így is kikapott a Szeged a Barcelonától a kézi BL-ben

MTI
A Szeged 31-30-ra kikapott a Barcelona otthonában csütörtök este a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének második fordulójában.

 

Eredmény, csoportkör, 2. forduló, B csoport:
Barcelona (spanyol) – OTP Bank-Pick Szeged 31-30 (20-12)
lövések/gólok: 52/31, illetve 51/30
gólok hétméteresből: 4/3, illetve 3/2
kiállítások: 8, illetve 8 perc


A vendégek keretéből Nagy Martin, a hazaiaktól Hampus Wanne, Juan Palomino, Pol Valera és Jaime Gallego hiányzott.

Remekül kezdtek a katalánok és sok hibával a szegediek (4-0), de a negyedik perc után nem nőtt tovább a különbség. A magyar együttesnek négygólos hátrányt követően az egyenlítésre is lett volna esélye, de több ziccert is elrontott.

Mivel a Barcelona labdarúgócsapata ugyanebben az időben játszotta a Bajnokok Ligája-meccsét Monacóban, nem kísérte jelentős érdeklődés a kézilabdázók mérkőzését a helyszínen. Bár csak „negyedház” volt, húsz lelkes hazai szurkolónak köszönhetően jó hangulatban teltek a percek.

A 14. percben még csak 10-8 volt az állás, de a kevesebb hibával, pontosabban játszó házigazda egy 8-1-es sorozattal állva hagyta a vendégeket. A csongrádiak az első fordulóban otthon legyőzték a német bajnok Magdeburgot, de az egy héttel ezelőtt mutatott teljesítménynek ebben az időszakban nyoma sem volt. A múlt héten remeklő kapus, Mikler Roland ezúttal a kispadról nézte a meccset, pedig Tobias Thulin nem igazán tudott segíteni csapatának, amely – ez mentségére szólhat – jó néhány gólt kapott lerohanásból.

A szünetben a katalánok 20-12-es előnyben voltak, a folytatásban pedig már a kétszeres olimpikon Mikler állt a vendégek kapujába, amelyben egy védéssel és egy gólpasszal mutatkozott be. Részben erre alapozva némileg csökkentette hátrányát a vendégcsapat (22-17), de erre egy négyes gólsorozattal válaszolt a spanyol bajnoki címvédő.

Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok francia Dika Mem – akit a közelmúltban hírbe hoztak a Veszprémmel – súlyosnak tűnő vállsérülést szenvedett, de miután négyen vitték le a pályáról, egy perc múlva visszatért és leült a kispadra.

Talán az ötven szegedi szurkoló időszakos bíztatása is jó hatással volt a vendégekre, akik ekkor sokkal összeszedettebben kézilabdáztak, és előbb 27-22-re felzárkóztak, majd alig több mint két perccel a vége előtt „mínusz egyre” feljöttek. A pontszerzésre, vagyis az egyenlítésre az üres kapus játék és egy labdaeladás miatt végül nem volt esélyük, de a második félidőt 18-11-re megnyerték.

Aleix Gómez öt, Dika Mem és Blaz Janc négy-négy góllal, Gonzalo Rérez de Vargas 13, Emil Nielsen két védéssel vette ki részét a sikerből. A vendégeknél Tobias Thulinnak hét, Mikler Rolandnak nyolc védése volt, Mario Sostaric nyolc, Bodó Richárd hat gólt lőtt.

A két együttes 23. alkalommal találkozott egymással a nemzetközi kupaporondon, öt szegedi siker mellett ez volt a Barcelona 18. győzelme.

A Veszprém jövő szerdán a portugál Sporting CP otthonában folytatja szereplését a BL csoportkörében, a Szeged pedig egy nappal később a francia HBC Nantes-ot fogadja.

 

Borítókép: Szeged, 2024. szeptember 12-én. A szegedi Bodó Richárd (b2), valamint Matthias Musche (b) és Antonio Serradilla Cuenca (j), az SC Magdeburg játékosai a kézilabda férfi Bajnokok Ligája csoportkörének 1. fordulójában játszott OTP Bank-Pick Szeged - SC Magdeburg mérkõzésen a szegedi Pick Arénában 2024. szeptember 12-én. MTI/Ujvári Sándor

További tartalmak