Az akadémia honlapjának szerdai beszámolója szerint Gulyás megtartja további feladatköreit is, vagyis ő marad a juniorcsapat vezetőedzője és az ifjúsági válogatott szövetségi edzője.
Az 56 éves korábbi irányító 1984-től 1999-ig a Veszprém játékosaként egyaránt kilencszer nyert bajnoki címet és Magyar Kupát, 1992-ben tagja volt a KEK-győztes csapatnak – további két alkalommal szerepelt a sorozat döntőjében -, 1995-ben pedig az év legjobb játékosának választották Magyarországon. A válogatottban 84 találkozón 145 gólt szerzett. Vezetőedzőként dolgozott Ausztriában, Kuvaitban, majd Dunaújvárosban, Vácon, illetve Gyöngyösön.
Szakmai igazgatóként fontos feladata a teljes utánpótlás szakmai koncepciójának működtetése, a pre-akadémiai és akadémiai csapatok koordinálása lesz. Gulyás hangsúlyozta, a tehetségek felkutatása és a tehetséggondozás is kiemelt területek, de jól kiforrott módszerekkel és rendszerrel rendelkeznek.
„A legfontosabb cél, hogy évről évre minél több fiatal tehetséges sportoló kerüljön ki a kezeink alól a magyar élmezőnybe. Természetesen azok, akik kiemelkedően jó teljesítményt nyújtanak, a Veszprém felnőtt keretében is lehetőséget kaphatnak” – szögezte le.