Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Hivatalossá vált, hogy a Szeged edzője lett a svéd kézilabdázók kapitánya

Hivatalossá vált, hogy a Szeged edzője lett a svéd kézilabdázók kapitánya

MTI
Az OTP Bank-Pick Szeged vezetőedzője, Michael Apelgren lett a svéd férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya.

 

Vasárnap a Sportbladet című napilap közölte először a negyvenéves szakvezető kinevezését, amit klubja hétfőn megerősített.

Szűcs Ernő Péter klubelnök úgy fogalmazott, csapatuk nagy része tagja valamelyik válogatottnak, így Apelgren távolléte nem igazán befolyásolja a szegedi munkát. Két segítője, Jonas Källman és Kárpáti Krisztián irányításával készül majd a keret a válogatott szünetekben.

„Ez a rendszer nyáron is remekül működött, így biztosak vagyunk abban, hogy a két munka megfér egymás mellett” – mondta Szűcs a klub honlapján.

Apelgren korábban az Elverum, majd az IK Sävehof csapatát irányította, 2022-től a párizsi olimpiáig pedig a válogatott másodedzője volt. Új kapitányra azért van szükségük a svédeknek, mert Glenn Solberg három hete váratlanul lemondott.

„Egy álom vált most valóra. Nagyon különleges érzés, hogy a saját hazád válogatottjának edzője lehetsz. Hálás vagyok azért, hogy ezt megtehetem” – mondta Apelgren.

 

Borítókép: Szeged, 2024. szeptember 26. Michael Apelgren, a Szeged svéd vezetõedzõje a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének 3. fordulójában játszott OTP Bank-Pick Szeged - HBC Nantes mérkõzésen a szegedi Pick Arénában 2024. szeptember 26-án. MTI/Czeglédi Zsolt

További tartalmak