Nagy bajba került a Vipers: a klub kedden közleményt adott ki, amelyben azt írja, péntekig 25 millió koronát kell összegyűjtenie, amennyiben pedig ez nem sikerül, csődöt kell jelentenie.
Hlavaty Tamás, az együttes szlovákiai magyar vezetőedzője az M1 aktuális csatornának szerdán azt mondta, a szezon eleje óta „ott van velük” az anyagi probléma, ami miatt játékosokat sem tudtak szerződtetni, s érezhető volt, hogy a klub mindenen próbál spórolni, arra ugyanakkor nem számítottak, hogy ekkora a baj.
„A probléma a szezon eleje óta kezdve megvan, az előző beszélgetésünk óta ugyan változott, de végig érezni lehetett, hogy valami nem úgy megy, ahogy kellene. Mindig odafigyeltünk a pénzre, játékosokat nem nagyon tudtunk venni, a költségvetésre folyamatosan figyelni kellett. A szezon kezdetekor megkaptam azokat az információkat, hogy nem utazhatunk Bajnokok Ligája-meccsekre úgy, ahogyan azt tettük tavaly, de a norvégiai összecsapásokra is repülő helyett busszal kell mennünk. Úgyhogy lehetett érezni, hogy itt spórolás van, de azt mondták, hogyha ezeket a dolgokat teljesítjük, akkor minden rendben lesz. A vezetőséggel való beszélgetés során megkaptuk az információt, hogy minden rendben van, ám most sajnos jöttek olyan dolgok, amikre vélhetően ők sem számítottak. Aztán ilyen nehéz helyzetbe kerültünk, hogy a klubnak végül ki kellett adnia egy olyan közleményt, amit meg is tett.”
Mindenkit lesokkoltak a rossz hírek.
„Napokkal ezelőtt jelezték, hogy lesz egy nagyobb megbeszélés, így sejtettem, hogy valami nincs rendben. Letudtuk a BL-meccsünket vasárnap, hétfőn sor is került a beszélgetésre, én akkor tudtam meg. Mindenki szereti a munkáját, sokat dolgozunk, nem számítottunk rá, hogy ez ennyire súlyos lehet. Mindenki sokkban volt, rengeteg érzelmet kiváltott a játékosokból ez a hír.”
A vezetőedző kiemelte, soha nem volt még ilyen helyzetben, és egyelőre nem is szeretne arra gondolni, mi lesz, ha megszűnik a klub, de nyilván „lehetetlen kizárni” azt, ami körülöttük történik az elmúlt időszakban.
„Én korábban sosem voltam ilyen helyzetben, de a játékosok sem, ezáltal mi csak annyit tehetünk ebben, hogy arra fókuszálunk, ahol cselekedhetünk is, ez pedig a meccsekre való felkészülés és a pályán mutatott játék. Ezek a játékosok profik, a szezon során kiváló hangulatot tudtunk felépíteni, úgyhogy mi mindent meg fogunk tenni azért, hogy a pályán minél többet tudjunk mutatni. Ám a háttérben lévő tényezőket lehetetlen kizárni, hiszen bárhogy is nézzük, itt is dolgoznak az emberek, azért, hogy a fizetésből meg tudjanak élni, a stabilitás pedig a mai világban nagyon fontos. Ez a játékosok fejében biztosan ott van, de ahogy mondtam, mindent megteszünk annak érdekében, hogy a meccskre és a munkára tudjunk fókuszálni.”
Hlavaty Tamás a kialakult helyzet ellenére is bízik benne, hogy sikerül megoldani a problémát.
„Itt Norvégiában más a szemlélet és más a rálátás a dolgokra, nem úgy működik, mint Magyarországon, hogy nagy pénzek vannak a klubokban. Itt nagyon oda kell figyelni a kis szponzorokra. És most, amikor ennyire nagy összegre van szüksége a klubnak, egy nagyobb szponzornak kell beszállnia, vagy egyéb extra dolognak kell történnie. De én mindig bízom azokban az emberekben, akikkel együtt dolgozom, még van remény arra, hogy a helyzet jól alakul, de természetesen nagy feladat lesz előkeríteni az említett összeget péntekig.”
A tréner nem is akar arra gondolni, hogy megszűnik a Vipers Kristiansand.
„Ha úgy alakul, aminek nem örülnék, akkor átgondolom, mik a további lehetőségeim.”
A norvég együttes 2021 és 2023 között sorozatban háromszor nyerte meg a Bajnokok Ligáját, a döntőkben egyszer a Győrt, egyszer a Ferencvárost győzte le.