A 34 éves irányító 2017-ben viharos körülmények között távozott, most a súlyos térdsérülést szenvedő Jehia el-Dera pótlására érkezik a magyar bajnok Veszprémhez. Az izlandi válogatott játékos a 2025/26-os szezon végéig kötelezte el magát.
„Nagyon örülök Aron Pálmarsson érkezésének, nem beszélve arról, hogy mind a klubjával, mind vele ilyen gyorsan sikerült megállapodnunk a szerződéses feltételekről. Köszönjük az FH Hafnarfjarðar segítségét a játékos játékjogának megszerzéséhez. A szakmai döntéseket és a játékosok kiválasztását teljes mértékben a vezetőedzőre és a sportigazgatóra bízom, hiszek a hozzáértésükben és a megalapozott választásaikban.” – nyilatkozta Dr. Bartha Csaba, a Veszprém HC vezérigazgatója.
Bartha hozzátette, hogy szükség volt egy belső poszton bevethető játékosra, és természetesen elsőként a lengyel Wisła Płock csapatának kölcsönadott Fazekas Gergő neve merült fel. A magyar válogatott irányító szerződésében viszont nem szerepel visszahívási opció, és csak a Bajnokok Ligája tavaszi kieséses szakaszában számíthattak volna rá.
„Nagyon sajnálom El-Dera sérülését. Ahogy vezetőedzőnk is nyilatkozta, mindig szörnyű ilyet látni- még az ellenfélnél is – de természetesen saját játékosnál ez még rosszabb érzés. A legfontosabb, hogy innen is gyors felépülést kívánok neki.” – fogalmazott a bakonyiak új játékosa a sérült egyiptomi balátlövővel kapcsolatban.
Kapcsolódó tartalom
Pálmarssont először 2014 nyarán jelentette be az akkor MKB-MVM Veszprém, hároméves szerződése 2015 júliusában lépett életbe, azonban annak lejárta előtt, két veszprémi szezon után elhagyta a klubot. Távozása meglehetősen botrányosra sikerült, máig tisztázatlan, pontosan mi történt a játékos és a klub között, így a szurkolók körében is megosztó figura az izlandi klasszis.
A régi-új igazolás egy rövid videóban üzent az Építők drukkereinek, melyben úgy fogalmazott, befejezetlen ügyei vannak Veszprémben, és a klub most megadta neki az esélyt, hogy elintézze azokat.
Xavi Pascual vezetőedző egy néhány perces videót címzett a szurkolóknak, melyben megindokolja a BL-győztes játékos igazolását. A spanyol tréner elmondta, hogy egyébként is rövid kispaddal vágtak neki egy hosszú és megerőltető szezonnak, El-Dera sérülése pedig tovább nehezítette a helyzetet, így mindenképp szükségük volt egy új igazolásra.
Hangsúlyozta, hogy a szezon ezen szakaszában rendkívül nehéz megfelelő játékost igazolni, hiszen a legtöbb kézilabdázót szigorú szerződések kötik, és a szabályok miatt a Bajnokok Ligájában sem mindenki játszhat. Kiemelte, hogy az izlandi tökéletesen ismeri a játékfilozófiáját, így maradéktalanul megbízik benne.
Pascual azzal zárt, hogy talán nem mindenki számára érthető a döntés, de a csapat mindennél fontosabb, és jelen esetben ez volt a kézenfekvő megoldás, így a szurkolók megértésére és támogatására számít.