ÖSSZEFOGLALÓ
Eredmény, bronzmérkőzés:
Magyarország-Franciaország 25-24 (13-12)
Bécs, 8775 néző, v.: A. Covalciuc, I. Covalciuc (moldovaiak)
lövések/gólok: 43/25, illetve 41/24
gólok hétméteresből: 5/5, illetve 4/3
kiállítások: 2, illetve 6 perc
Magyarország: Szemerey – Győri-Lukács 5, Klujber 9, Papp, Füzi-Tóvizi, Vámos, Szöllősi-Schatzl 2, cserék: Kuczora 5, Márton 1, Bordás, Simon 1, Csíkos 2, Janurik
a francia gólszerzők: Nze Minko 4, Foppa 4, Zaadi Deuna 4, Granier 3, Valentini 3, Flippes 2, Bouktit 2, Grandveau 1, Kanor 1
Az első gólt a franciák szerezték, de ezt Kuczora kiegyenlítette, majd kétszer is a magyar együttes került előnybe, de ezeket pillanatok alatt egalizálta az ellenfél. Az első tíz perc végén kettővel mentek a franciák, elsősorban Glauser védéseinek köszönhetően.
A másik kapuban Szemerey Zsófi is elkapta a fonalat, egymás után három francia támadás is benne akadt el, így percekkel később már ismét egyenlő (6-6) volt az állás. Hosszú percekig be is fagyott ez az eredmény, mindkét csapat hibázott a kapu előtt, majd Győri Lukács törte meg a gólcsendet, de szokás szerint szinte azonnal egyenlítettel a franciák.
Kapcsolódó tartalom
A következő percek viszont csak magyar gólokat és Szemerey védéseket hoztak, így a 25. percben hárommal ment a magyar csapat. A hajrában hetesekkel feljöttek a franciák, de a szünet így is egygólos magyar előnynél (13-12) jött el.
Két magyar góllal kezdődött a második játékrész, a torna álomcsapatába beválasztott Győri-Lukács és Klujber talált be, de a 41. percben így is ismét döntetlen volt az állás. A 47. percben Szemerey hétméterest védett, amit két gyors góllal köszönt meg neki a csapat.

A hajrá hihetetlen izgalmakat hozott, hogy az egyik, hol a másik csapat vezetett egy góllal. Az utolsó percre Klujber zseniális passza és Győri-Lukács gólja után magyar előnnyel fordultunk, amit sikerült is megtartani!
A meccs legjobbjának a kilencgólos Klujber Katrint választották (60 találatával a torna gólkirálynői címét is bezsebelte), de nagyon sokat tett hozzá a győzelemhez Szemerey Zsófi, aki 13 francia lövést hatástalanított.
Golovin Vlagyimir értékelése
A magyar válogatott ötödször volt érintett a harmadik helyért rendezett helyosztón és 1998, 2004 és 2012 után története negyedik bronzérmét szerezte kontinensviadalon.
A magyar-osztrák-svájci közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokságon bronzérmes magyar válogatott kerete:
kapusok:
Böde-Bíró Blanka (FTC-Rail Cargo Hungaria), Janurik Kinga (FTC-Rail Cargo Hungaria), Szemerey Zsófi (Metz HB, francia)
jobbszélsők:
Faluvégi Dorottya (HB Ludwigsburg, német), Győri-Lukács Viktória (Győri Audi ETO KC)
jobbátlövők:
Klujber Katrin (FTC-Rail Cargo Hungaria), Papp Nikoletta (SCM Gloria Buzau, román)
irányítók:
Simon Petra (FTC-Rail Cargo Hungaria), Tóth Nikolett (DVSC Schaeffler), Vámos Petra (Metz HB, francia)
beállók:
Bordás Réka (FTC-Rail Cargo Hungaria), Füzi-Tóvizi Petra (DVSC Schaeffler), Pásztor Noémi (CSM Bucuresti, román)
balátlövők:
Csíkos Luca (Váci NKSE), Juhász Gréta (Váci NKSE), Kácsor Gréta (Gloria Bistrita, román), Kuczora Csenge (Thüringer HC, német)
balszélsők:
Márton Gréta (FTC-Rail Cargo Hungaria), Petrus Mirtill (DVSC Schaeffler), Szöllősi-Schatzl Nadine (Moyra-Budaörs)