Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Szemerey Zsófi: „Már az olimpia alatt is éreztük, hogy jó úton járunk”

Szemerey Zsófi: „Már az olimpia alatt is éreztük, hogy jó úton járunk”

m4sport.hu
Szemerey Zsófi szerint nagyon keményen dolgozott a női kézilabda-válogatott azért, hogy maradandót alkosson az Európa-bajnokságon. A válogatott kapusa azt is elárulta a Nemzeti Sportrádió Hazafutás című hétfői műsorában, hogy túlszárnyalták a Magyar Kézilabda Szövetség elvárásait is az Eb-bronzzal.

„Szerintem kicsit megleptük a szövetséget is, ők a hatot célozták meg nekünk, erre azt mondtuk, hogy oké, de mi ezzel nem fogunk megelégedni. Mi tettük a terhet saját magunkra, de óriási csapatmunkával sikerült elbírni. Külön öröm, hogy a szurkolóknak meg tudtuk hálálni a drukkolást, nagyon kellettek ők is ehhez az éremhezidézte Szemerey Zsófit a Nemzeti Sport.

Szemerey szerint a franciák elleni vasárnapi bronzmeccs híven tükrözte a csapategységet.

„Hiába voltunk nagyon fáradtak, hiába hátráltattak minket betegségek és sérülések, éreztük, hogy nagyon együtt vagyunk. Nemcsak a játékosok, hanem az egész stáb, benne például a velünk akár éjjel háromkor is foglalkozó orvosi csapat is, szóval úgy voltunk vele, hogy ezen a mérkőzésen nem történhet más, csak győzhetünk.”

A teljes adás:

Borítókép: Szemerey Zsófi MTI/Czeglédi Zsolt

További tartalmak