A mérkőzés összefoglalója
A magyar válogatott 27–27-es iksszel kezdte a dán-norvég-horvát közös rendezésű világbajnokságot, amely után a szövetségi kapitány az M4 Sportnak elmondta: a lényeg, hogy az együttes mindig harcoljon, ahogy azt ezúttal is tette.
Kapcsolódó tartalom
„Elégedettnek kell lennünk, mert nem engedtünk könnyű gólokat, jó néhány félrelövésünk volt. Ezt követően nyilván nehezebb a helyzet, de a legfontosabb dolog, hogy a csapat ne eresszen le és mindig harcoljon, ezt láthattuk az utolsó percekben is. Egy pontot elhoztunk, egy torna elején az egy pont azért nem rossz” – vélekedett Chema Rodríguez a lefújás után.
A szakember hozzátette, az sem segített a magyar csapatot, hogy a játékvezetők több támadóidőt biztosítottak Észak-Macedóniának.
„Ez egy nehéz csapat, ha nekik adnak picivel több támadóidőt a bírók, netán passzolásnál is őket segítik, az nyilván nehéz. Elképesztő volt ma a kapusuk, voltak nehézségek, de az utolsó pillanatban sikerült döntetlenre mentenünk, és ez a legfontosabb.”
Kapcsolódó tartalom
A magyarok – akiknek célja a negyeddöntőbe jutás – pénteken Guineával, vasárnap Hollandiával találkoznak, egyaránt 20.30-tól. Az ugyancsak varasdi középdöntőbe az első három helyezett kerül, és viszi magával a másik két továbbjutó elleni eredményeit. Ez utóbbi miatt különösen fájó a pontvesztés.
Eredmény, csoportkör, 1. forduló, D csoport:
Magyarország – Észak-Macedónia 27-27 (14-14)
Varasd, v.: Kurtagic, Wetterwik (svédek)
lövések/gólok: 45/27, illetve 44/27
gólok hétméteresből: 1/1, illetve 3/1
kiállítások: 8, illetve 6 perc
Magyarország: Mikler – Bóka 1, Szita 2, Fazekas 2, Bánhidi 1, Ilic 6, Imre 3, cserék: Sipos, Ligetvári 1, Ónodi-Jánoskúti 1, Palasics, Lékai 4, Bodó 5, Krakovszki Zs. 1, Rosta