Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Palasics Kristóf: Próbáltam egy védéssel, jó szóval segíteni a csapatot

Palasics Kristóf: Próbáltam egy védéssel, jó szóval segíteni a csapatot

m4sport.hu
A férfi kézilabda-válogatott játékosai számítottak a nehéz meccsre a vb-rajton, így örülnek ez egy pontnak.

A magyar férfi kézilabda-válogatott meglepetésre csupán 27-27-es döntetlent játszott Észak-Macedóniával a világbajnokság csoportkörének első fordulójában, szerdán Varasdon. A magyarok – akiknek célja a negyeddöntőbe jutás – pénteken Guineával, vasárnap Hollandiával találkoznak, egyaránt 20.30-tól. Az ugyancsak varasdi középdöntőbe az első három helyezett kerül, és viszi magával a másik két továbbjutó elleni eredményeit. Ez utóbbi miatt különösen fájó a pontvesztés.

Az M4 Sport és az m4sport.hu valamennyi találkozőt élőben közvetíti. 

Tudtam, hogy ilyen nehéz meccs lesz, biztos voltam benne. Nagyon jó volt a hangulat, az első félidőben jól kezdtünk, de a második félidő elején kicsit megilletődöttünk, akadozott a gépezet. Jól forgatta az ellenfél a csapatát, nem úgy ment a labda, ahogy mi az megszokhattuk” – értékelt a találkozó után az öt gólig jutó Bodó Richárd.

A szegedi átlövő szerint a második félidőben bejött, amit Chema Rodríguez kitalált, és eltervezett de aztán belelkesedtek az észak-macedónok is. „Jó csapat ők is, tipikus első mérkőzés volt, nyerhettünk volna, ki is kaphattunk volna, így igazságos a döntetlen„.

A találkozót remekül kezdő Ilic Zoran szerint nagyon kemény mérkőzést játszott a magyar együttes. „Jól kezdtünk, az első félidő tizedik percéig nagyon jól játszottunk, 3-4 góllal is el tudtunk menni, de az ellenfél vissza tudott jönni. A szünetben azt beszéltük, keményebben kell védekezni és lefutni őket, de ez annyira nem sikerült. Nem tudtuk kihasználni a ziccereket nem úgy védekeztünk ahogy megbeszéltük. Próbáltunk nem azzal foglalkozni, hogy minden második támadásban megkaptuk a két percet” – mondta Ilic.

Bár értékes pontot veszítettek, de véleménye szerint voltak olyan momentumok, amiket tovább vihetnek a folytatásra. „Számítottunk a nehéz meccsre, így örülünk az egy pontnak, de keményebben kell játszani” – értékelt a  világbajnokság előtt betegséggel küzdő játékos.

A csereként beálló és több nagyszerű védést bemutató Palasics Kristóf szerint nagyon nehéz és kiegyensúlyozott meccset játszottak, hiszen először a magyar csapat tudott ellépni, majd az ellenfél, a folytatásban viszont egyik csapat sem tudott 1-2 gólnál többel vezetni. „Fontos ez az egy pont, de úgy érzem, kicsikét több van bennünk és ezt nagyon fontos lesz a későbbiekben kihozni„.

„”Jól védekeztünk, a támadásban is próbáltuk egymást segíteni, úgy gondolom, lesz mit elemezni. Amikor beálltam, próbáltam a többieket kicsit kimozdítani abból a helyzetből amiben voltunk, igyekeztem velük kommunikálni, próbáltam egy védéssel, jó szóval segíteni a csapatot” – összegzett a kapus, akit a találkozó folyamán majdnem megdobtak egy palackkal.

Lékai Máté az MTI-nek elmondta, ilyen szoros és kemény meccsre számítottak, hiszen látták a macedónok múlt heti felkészülési mérkőzését, amelyet csak két találattal veszítettek el a horvátok ellen, ugyanitt Varasdon. „Ez a világbajnokság, mindenki győzni akar, minden európai csapat egyre jobban tud kézilabdázni, de természetesen nyerni szerettünk volna, úgyhogy nem vagyunk elégedettek a játékkal és az egy ponttal sem” – szögezte le a Ferencváros irányítója.

A magyar válogatott tagjai a férfi kézilabda-világbajnokság D csoportjának első fordulójában játszott Magyarország – Észak-Macedónia mérkőzés után. MTI/Illyés Tibor

A macedónok húsz másodperccel a vége előtt 27-26-ra vezettek, támadtak a kétgólos előnyért, és bár a magyarok bravúrral – Ligetvári Patrik góljának és Palasics Kristóf védésének köszönhetően – egyenlítettek. „Ettől még nem vagyunk boldogok, de hosszú a világbajnokság. Dolgozunk tovább, de mindenképpen jobb játék kell” – vélekedett.

A második félidőben egyik csapat sem vezetett egy gólnál nagyobb különbséggel. Lékai felidézte, többször is elléphettek volna kettővel, de minden szituációban közbe szólt valami. „Vagy ellőttük a labdát, vagy kivédte a kapus, vagy hibáztunk egyet védekezésben. Nagyon nem volt ritmusa a mérkőzésnek. Nagyon sokáig támadtak a macedónok, sok volt a szabálytalanság, de ez nyilván nem kifogás. Egyszerűen nem tudtuk átbillenteni a meccset abba a szakaszba, hogy nagyobb különbséggel vezethessünk” – magyarázta. Hangsúlyozta, nehéz volt megtalálni a réseket a macedón védelmen, és szerinte inkább a magyarok védekezése volt rendben, mint a támadójátéka.

Borítókép: Varasd, 2025. január 15. Palasics Kristóf kapus a férfi kézilabda-világbajnokság D csoportjának első fordulójában játszott Magyarország - Észak-Macedónia mérkőzésen Varasdon, a Varazdin Arenában 2025. január 15-én. MTI/Illyés Tibor

További tartalmak