Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Gyurka János szerződést bontott a Mosonmagyaróvárral

Gyurka János szerződést bontott a Mosonmagyaróvárral

m4sport.hu | | Szerző: Cseh Benjámin/MTI
Gyurka János távozott a Motherson Mosonmagyaróvári KC női kézilabdacsapatának vezetőedzői posztjáról.

Gáspár Botond elnök vasárnapi közleménye szerint – amely a klub hivatalos oldalán jelent meg – Gyurka János közös megegyezéssel bontott szerződést a klubbal.

„Lehetetlen lenne szavakba önteni azt a sok jót, amit Gyurka János hozzátett a mosonmagyaróvári kézilabdához. Vezetésével a klub fennállásának eddigi legnagyobb sikereit érte el, amikor többször is harmadik helyezést ért el a magyar bajnokságban, valamint kijutott a nemzetközi porondra is, és egészen az Európa-liga negyeddöntőjéig menetelt” – fogalmazott az elnök.

A bejelentést nem sokkal azelőtt tették közzé, hogy a Mosonmagyaróvár a német Blomberg-Lippe csapatával találkozik az Európa-ligában. Azt egyelőre nem közölték, ki lesz az MKC új vezetőedzője, de a vasárnap délutáni El-csoportmeccsen eddigi segítője, Stranigg Ferenc irányítja az együttest.

Múlt csütörtökön derült ki, hogy a magyar szövetség etikai és fegyelmi bizottsága az óváriak hét játékosát – Albek Annát, Falusi-Udvardi Laurát, Faragó Lucát, Nogueira Martins Caroline Aparecidát, Stranigg Zsófiát, Tóth Esztert és Tóth Gabriellát –, valamint Gyurka János vezetőedzőt és Stranigg Ferenc edzőt február 10-ig eltiltotta, mert a Debrecen elleni november 13-i hazai bajnoki találkozón sportszerűtlenül viselkedtek – a játékosok a meccs elején összeölelkezve hátat fordítottak a rivális kapujának és megtagadták a játékot, így tiltakoztak a klubon belüli kialakult helyzet miatt.

Az óváriak 2021-ben és tavaly is a harmadik helyen végeztek az élvonalban, de a mostani szezon előtt némileg meggyengült a keretük és a teljes kezdősor eltiltása sem könnyített a helyzetükön. Bár a Magyar Kupa négyes döntőjébe még tartalékos kerettel is bejutottak, a bajnoki tabellán jelenleg csak hetedikek.

Borítókép: Tatabánya, 2024. március 10. Gyurka János, a Motherson Mosonmagyaróvári KC vezetõedzõje a nõi kézilabda Magyar Kupa harmadik helyéért játszott DVSC Schaeffler - Motherson Mosonmagyaróvári KC mérkõzésen a Tatabányai Multifunkciós Csarnokban 2024. március 10-én. MTI/Bodnár Boglárka

További tartalmak