A 20.30-kor kezdődő Magyarország–Hollandia csoportmérkőzést az M4 Sport és az m4sport.hu élőben közvetíti!
A 40 éves kapus remekelt Guinea ellen, ám mint kiemelte, ő ezt a helyén kezeli.
„A pozitív visszajelzés mindig jól esik az embernek. Akadnak negatívak is, de ilyen ez a sport, egyszer fent, egyszer lent. Azért szerencsésnek mondhatom magam, hisz épp legutóbb volt a 250. válogatott mérkőzésem, úgyhogy azt gondolom, inkább fent, mint lent voltam a pályafutásomban. Ezt bizonyítja, hogy 250-szer meghívtak. Annyira nem vagyok elkeseredve egy hébe-hóba előforduló esetleges gyengébb teljesítménytől, és attól sem vagyok elájulva, ha Guinea ellen 50 százalékkal védek. Mindent a helyén kell kezelni, hosszú még ez a világbajnokság ahhoz, hogy az első vagy a második meccs után következtetéseket vonjunk le.”
Mikler Roland számára másodlagos, hogy ki véd vasárnap este.
„Chema dönti el, ki lesz a pályán Hollandia ellen. Én biztos vagyok benne, hogy mindegy, ki lesz fent, a lényeg, hogy teljesítsünk jól és támogassuk hátul a csapatot, ez nagyon fontos. Nem kötöm fel magam, ha nem én kezdek, és akkor sem, ha egy percet sem játszom, csak nyerjünk. Ha pedig jönni kell, jövök és próbálok segíteni. Ez a legfontosabb az én szempontomból: hogy amikor a mesternek szüksége van rám, akkor tegyem oda magam és támogassam a csapatot. Ez is most a célom, úgyhogy nem gondolom, hogy itt »fel kéne löknöm« bárkit, hogy én legyek a kezdő. Valószínűleg kevesebb van előttem, mint mögöttem. Kristófnak és Lacinak is rengeteg meccsre van még szüksége, hogy rutint szerezzen és beleszokjon abba menetbe, hogy kétnaponta kőkemény összecsapások vannak. De amikor a pályán vagyok, bennem az van, hogy nem szeretnék egyetlen gólt sem kapni, és mindent meg akarok tenni a győzelemért. De ha nem én kezdek, azt a szakaszt szeretném a lehető legjobban megcsinálni, ami rám van osztva.”
Kapcsolódó tartalom
Fontos lesz, hogy felállt védelem elleni befejezésekre kényszerítsék a hollandokat.
„Ahogy megvan nekik a labda, rettentő gyorsan megpróbálnak rohanni és minél gyorsabban gólt lőni, a svéd edzőjükkel ezt a vonalat képviselik. Nekünk azonnal vissza kell futnunk védekezésben és megpróbálni őket a felállt fel elleni befejezésekre kényszeríteni. Ha nem így lesz, nagyon nehéz dolgunk lesz ellenük. Nekünk a kapuban is különösen, mert egy kapus akkor tud beleérni a lövésekbe, ha van olyan megbeszélt átlövés, amiből megjön az önbizalom, utána pedig bele-bele lehet kapni ziccerekbe is, de fontos, hogy az elején meglegyenek az átlövés védések, amitől megnyugszik az ember, utána már sokkal jobban tud segíteni a csapatnak, hogy extra védéseket mutat be.
A magyar csapat – az Észak-Macedónia elleni 27-27-es rajt után – 35-18-ra nyert a második csoportmeccsén Guinea ellen, amivel biztosította továbbjutását a középdöntőbe a norvég-horvát-dán közös rendezésű világbajnokságon.