Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Új edzővel és több világbajnokkal vágna neki a következő szezonnak a Mosonmagyaróvár női kézicsapata

Új edzővel és több világbajnokkal vágna neki a következő szezonnak a Mosonmagyaróvár női kézicsapata

m4sport.hu
A klub elnöke és korábbi vezetőedzője közös nyilatkozatban tudatta, hogy semmilyen személyes ellentét nincs köztük, csupán szakmai egyet nem értés miatt váltak el útjaik.

A klub Facebook-oldalán egy videóban beszélte ki a válás körülményeit Gáspár Botond a női kézilabda-bajnokságban szereplő Mosonmagyaróvár KC elnöke, és Gyurka János, a csapat korábbi vezetőedzője, aki a hét elején közös megegyezéssel távozott a posztjáról.

Meg szeretném köszönni azt a négy és fél éves munkát, amit a klubban végezhettem, a szurkolást, a szeretetet amit kaptunk. Közösen tudtunk fejlődni, egyre inkább magasabb szintre, egészen az élvonalig. Egy közösség életében, így a mosonmagyaróvári klub életében is nem mindig mindenben értenek egyet, és az elnök úrral történt beszélgetés során is ez így történt. Nem értettünk egy-két dologban egyet, így abban maradtunk, a jövőben nem én vezetem a mosonmagyaróvári klubot” – mondta a korábbi válogatott játékos.

Mindketten megerősítették, semmilyen személyes ellentét nincs a klubvezető és a távozó vezetőedző között, csak a szakmai nem egyetértés vezetett a közös döntéshez.

Gáspár elmondta, az egyesület a szakadék szélén állt az ősszel és nem akarták megkockáztatni, hogy bármilyen jövőbeni belső feszültség alakuljon ki. Ennek ellenére roppant hálásak az elmúlt négy évért.

Alátámasztom, hogy ez nem személyes ellentét, csupán a beszélgetés alapján alakult ki ez a döntés. Szeretném, ha az eddigi eredményesség még több szurkolót tudna vonzani” – mondta Gyurka.

Az elnök elárulta, az új vezetőedző személye felül hamarosan bejelentéssel készülnek, és a jövőbeni keretet is ismertetik, hiszen több világbajnok érkezik a csapathoz. „A következő szezonban a célunk, hogy ismét a dobogón végezzünk” – mondta az elnök, aki még egyszer megköszönte Gyurkának az elmúlt négy és fél évet.

Borítókép: Mosonmagyaróvár, 2024. január 6. A gyõztes Mosonmagyaróvári KC csapata a nõi kézilabda Európa-liga csoportkörének elsõ fordulójában játszott Motherson Mosonmagyaróvári KC-CSM Targu Jiu mérkõzést követõen a Mosonmagyaróvári UFM Arénában 2024. január 6-án. A mérkõzést a Mosonmagyaróvár nyerte 33-27-re. MTI/Krizsán Csaba

További tartalmak