Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

A szövetségi kapitánynak megvan a terve az osztrákok játékára

A szövetségi kapitánynak megvan a terve az osztrákok játékára

m4sport.hu
Chema Rodríguez, a magyar férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya felkészültnek tartja csapatát az Ausztria elleni világbajnoki középdöntőre.

A szövetségi kapitány szerint az osztrákok személyében nagyon agresszív csapat találkoznak csütörtökön, kemény védekezéssel.

Támadásban pedig kevés labdát veszítenek és türelmesen járatják a labdát, míg meg nem találják az ellenfél gyenge pontját, ráadásul annak ellenére is jól szerepelnek, hogy több fontos játékosuk hiányzik.

Az osztrákok által játszott 7 a 6 elleni játékról nagyon pozitív véleménnyel van, de amondó, azzal nem tudják meglepni a magyar csapatot.

„Fel vagyunk rá készülve, hiszen egyre több csapat játssza ezt. Megvan a tervünk rá, de sok mindenen múlik majd, hogy alakul. Az is benne van, hogy eredményesen játsszák ellenünk, de az is, hogy egy-két jó védekezéssel üres kapus gólokat szerezhetünk, ahogy tették ellenünk a franciák” – nyilatkozta az M4 Sportnak a szerdai pihenőnapon Chema, akit az bántott leginkább a franciák elleni hétgólos vereségben, hogy nem érezte a csapaton a küzdőszellemet.

A magyar válogatott – amelynek a negyeddöntőbe jutás a célja – két győzelemmel és egy döntetlennel zárta a csoportkört, a középdöntőben a franciák elleni hétgólos vereséggel rajtolt, a folytatásában pedig csütörtökön 20.30-tól Ausztriával, majd szombaton 18 órától Katarral találkozik. A legjobb nyolc közé az első két helyezett jut.

Borítókép: Szeged, 2025. január 10. Chema Rodríguez, a magyar válogatott szövetségi kapitánya (b) és Hanusz Egon a Magyarország - Szerbia férfi kézilabda világbajnoki felkészülési mérkőzésen a szegedi Pick Arénában 2025. január 10-én. Magyarország-Szerbia 28-23. MTI/Illyés Tibor

További tartalmak