Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Chema Rodríguez: Innentől nekünk minden meccs egy döntő

Chema Rodríguez: Innentől nekünk minden meccs egy döntő

m4sport.hu
Chema Rodríguez szövetségi kapitány és a magyar férfi kézilabda-válogatott játékosai nyilatkoztak az M4 Sportnak a Katar elleni utolsó világbajnoki középdöntő előtt.

„Egymásután két alkalommal nem akarunk kikapni ugyanattól a csapattól. Ezt próbáltuk Franciaország ellen is, de az nem volt ilyen egyszerű. De sikerült Hollandia és Ausztria ellen nyerni, most pedig Katar következik. Úgy gondolkodunk, hogy akadhat nehezebb meccs, amit nem tudunk nyerni, mert mindegyik nehéz és megterhelő, de a lényeg, hogy ne kapjunk ki egymást követő mérkőzésen ugyanattól az ellenféltől. Ha valaki kétszer legyőz, fejben megterhelő lehet, de ha vissza tudsz vágni, az teljesen más történet” – utalt Chema Rodríguez arra, hogy az osztrákokat és a hollandokat is úgy sikerült most legyőzni, hogy a legutóbbi fontos tétmeccsen mindkét csapattól kikapott a magyar válogatott.

„Innentől kezdve nekünk minden mérkőzés egy döntővel ér fel. Ha egy meccsen kikapsz a torna ezen szakaszán, utazhatsz is haza. Már Ausztria is ellen is úgy készültünk, mintha vb-döntő lenne, de tudtuk, hogy győzelem esetén lesz még lehetőségünk. Jön a Katar elleni meccs, amit ugyanúgy meg kell nyerni a negyeddöntőhöz, ha kikapunk, véget is érhet számunkra a vb. Ha nyerünk, megyünk tovább, szóval döntő fontosságú meccs lesz. S ha bejutunk a negyeddöntőbe, azt is döntőnek kell kezelni” – magyarázta a szövetségi kapitány.

Fazekas Gergő szerint, ha már ekkora esélyük van az eredményes szereplésre, muszáj élni vele.

„A saját kezünkben van a sorsunk, és amikor az ilyen élet ilyen lehetőségeket ad, meg kell ragadni. Nincs esély arra, hogy egy rosszabb játékkal előrukkoljunk, mert akkor ki is eshetünk, mi pedig nem ezért jöttünk. Tudom, hogy ebben a társaságban vannak nagy dolgok, de sikerült nyerni, és ez a legfontosabb. Ezeknél a meccseknél nem a mutatott játék a lényeg, hanem a siker, mert az kovácsolja össze a csapatot. De azért abban is bízom, hogy sikerül jobban játszani” – így az irányító.

„Nem tudom, hogy ez volt-e a legjobb meccsem a válogatottban, ami biztos, amikor a válogatottban játszom, egy dolog a fontos számomra: a győzelem. Az a legfontosabb, hogy segítsem a csapatot, ha öt vagy tíz percet kapok, akkor annyit. Az osztrákok ellen sikerült nyernünk, ráadásul nehéz dolgunk volt. Van még egy meccsünk, amire nagyon oda kell figyelnünk, mert bár Katar számára már nincs tét, az ilyen mérkőzésekben mindig benne van a meglepetés” – intett óvatosságra az Ausztria ellen kiválóan kézilabdázó szélső, Pedro Rodríguez.

„A klubom szerepet játszik a vb-n nyújtott teljesítményemben, hiszen hétről hétre a Bajnokok Ligájában játszhatok nagyon súlyos perceket, ez nagyban hozzájárul, hogy most egy magabiztos teljesítményt tudok nyújtani. Próbálom építeni magam” – mesélte Szita Zoltán, aki elárulta, decemberben volt egy nagy beszélgetése Xavi Sabaté vezetőedzővel, ami segített neki.

„A helyzeteinket maximálisan kihasználtuk a második félidőben, nem gondoltam túl, azt csináltam, amit tudtam. Csak egy kicsit felszabadultabban kézilabdáztunk, mint az első játékrészben” – tekintett vissza az osztrákok elleni meccsre az átlövő, aki szerint védekezésben egyénileg és csapatszinten is léptek előre.

„Védekezés és lerohanás kell Katar ellen. Tudjuk, hogy számukra már lényegében véget ért a vb, de egy nagyon jó csapat, meg kell ragadnunk ezt az alkalmat, hogy ekkora lehetőség van a kezünkben, élvezni kell a játékot” – hangsúlyozta Szita.

A magyar férfi kézilabda-válogatott jelenleg második helyen áll középdöntős csoportjában, így amennyiben szombat este legyőzi Katart, biztosan bejut a legjobb nyolc közé a világbajnokságon.

A Katar–Magyarország középdöntőt szombaton 18 órától az M4 Sport és az m4sport.hu élőben közvetíti.

 

Borítókép: MTI/Illyés Tibor

További tartalmak