A magyar férfi kézilabda-válogatott a világbajnokság középdöntőjének második fordulójában 29-26-ra legyőzte Ausztriát és nagy lépést tett célja elérése, a negyeddöntőbe jutás felé. Palasicsék két győzelemmel és egy döntetlennel zárták a csoportkört, a középdöntőben kedden 37-30-ra kikaptak az Európa-bajnok franciáktól, szombaton pedig 18 órától Katarral találkoznak Varasdon. A legjobb nyolc közé az első két helyezett jut.
A férfi kézilabda-világbajnokság mérkőzéseit az M4 Sporton és az m4sport.hu-n élőben közvetítjük.
Konkoly Csaba, a Vasas női kézilabdacsapatának vezetőedzője és egyben szakmai igazgatója, az M4 Sport szakértője szerint amennyiben sikerül a negyeddöntőbe jutni, ott már mindenképp topcsapattal találkozik az együttes.
Kapcsolódó tartalom
„A legjobb nyolc között már letisztult annyira a vb mezőnye, hogy mindegyik ellenfél olyan feladat elé állítja a válogatottat, amelyik nagyon komoly erőfeszítést igényel. De benne van a csapatban a potenciál, még ha most nem is a legjobb arcunkat mutatjuk. Mert ha a válogatottra jellemző küzdőszellem mellé, valóban a legjobb arcukat tudják mutatni a játékosaink, szinte bármelyik ellenfél jöhet” – mondta a szakember az m4sport.hu érdeklődésére.
Véleménye szerint Egyiptom most felfele menetelben van, a horvátokat a hazai közönség támogatása valószínűleg másfél-kétszeres fordulatszámra inspirálná, Izland a gyors északi játékot játssza, míg a szlovénok olyan kézilabdát játszanak, ami már kicsit előrébb mutat, mint a horvátoké, mert gyorsabbak és sokkal inkább a csapatjátékra épülő a játékuk.
Kapcsolódó tartalom
„Ha lehetne választani, én a horvátokat mondanám. A játékosainkban dolgozik egy amolyan mindent csapatért szellem és ez minden magyar játékosban ott van. Ráadásul a magyar szurkolók méltó ellenfelei lehetnének a horvátoknak. Tisztában vagyok vele, hogy Zágrábban játszanánk, de elképzelhető, hogy mi ebből pozitívan tudnánk kijönni” – mondta azzal kapcsolatban melyik ellenfélnek örülne a negyeddöntőben.
Ahhoz, hogy ott sikeresek legyünk, a mostani hullámzó teljesítmény nem biztos, hogy elég, kellenek az olyan kiugró csúcspontok, mint amit az előző világversenyeken láthattunk főleg a fiataloknál. Úgy látta, Fazekas az osztrákok ellen jól vette kezébe az irányítást, Bodó és Szita jól egészítette ki egymást a bal szárnyon, ellenben a jobboldalunk volt kicsit gyengébb, ott Ilic Zoran talán elfáradt egy kicsit ebbe a meccsterhelésbe.
Kapcsolódó tartalom
„Viszont Pedro nagyon jól helyettesítette a tavalyi versenyeken nagyon kiugró teljesítményt nyújtó Imre Bencét, a kapuban Palasics pedig olyan teljesítményt nyújt, amire minden csapat vágyna, hogy hátulról ilyen támogatást kapjon. Én a támadásszervezésben láttam több technikai hibát, de ez is hullámzó” – összegzett Konkoly.
„Igazából mindig van egy-egy olyan momentum, amikor az addig gyengébben teljesítő játékosok újra visszakapaszkodnak. Ez eddig nem egy kimagasló teljesítmény az igaz, de a csapategységre és a küzdőszellemre nem nagyon lehet panasz. Ha két-három játékosnak egyszerre fog összeállni a jó teljesítménye, akkor az keresztül lendíthet minket a negyedöntőn” – mondta azzal kapcsolatban, mi kellhet elsősorban a bravúrnak számító négy közé kerüléshez.