Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Hivatalos: a párizsi olimpia álomcsapatába is beválasztott, világbajnok francia szélsőt szerződtetett a DVSC kézilabdacsapata

Hivatalos: a párizsi olimpia álomcsapatába is beválasztott, világbajnok francia szélsőt szerződtetett a DVSC kézilabdacsapata

m4sport.hu | Szerző: Hercze Kristóf
A DVSC Schaeffler női kézilabdacsapatában folytatja a pályafutását Alicia Toublanc.

 

A 28 esztendős jobbszélső a román Valcea együttesétől érkezik Debrecenbe – tudatta hivatalos honlapján a piros-fehér együttes.

Alicia Toublanc 2015 és 2024 között a Brest játékosa volt, majd a Valceához igazolt, a DVSC bejelentéséből azonban kiderül, hogy 2025 nyarától Magyarországon folytatja a karrierjét.

Toublanc hatvanszoros francia válogatott játékos, karrierje során egyszer játszott Bajnokok Ligája-döntőt, míg címeres mezben 2021-ben vb-ezüstöt nyert, két évvel később pedig már világbajnok lett. A szélső a 2024-es párizsi olimpián, amelyen Franciaország a második helyen végzett, bekerült a torna álomcsapatába is.

„Megkeresett a DVSC és én rögtön elsőre úgy éreztem, hogy ez egy remek lehetőség. A magyar bajnokság mindig is vonzó volt számomra, szerettem volna kipróbálni magam ott is. Szóval néhány részletet tisztáztunk a szerződést illetően és gyorsan megállapodtunk” – idézi a magyar klub az új szerzeményt.

 

Borítókép: dvsckezilabda.hu/

További tartalmak