Női Bajnokok Ligája, csoportkör, 13. forduló, B csoport:
Győri Audi ETO KC–HB Ludwigsburg (német) 32–19 (17–8)
lövések/gólok: 51/32, illetve 41/19
gólok hétméteresből: 2/1, illetve 5/4
kiállítások: 8, illetve 2 perc
A tavaly júniusi fináléban a Győr 30–24-re kerekedett az akkor még SG BBM Bietigheim néven szereplő rivális fölé, az őszi csoportmérkőzésen pedig 31-26-ra győzött Németországban. Per Johansson vezetőedző együttese azzal a tudattal lépett pályára, hogy pontszerzéssel közvetlenül bebiztosítaná helyét a legjobb nyolc között, így kihagyná a rájátszás első fordulóját. Győzelem és az Odense-Esbjerg dán rangadó kedvező kimenetelével pedig akár még a csoportelsőség is eldőlhetett a kisalföldiek számára a záró forduló eredményeitől függetlenül.
Villámrajtot vett a Győr (5–0), sem támadásaira, sem a szinte tökéletes védekezésére nem találta az ellenszert a német együttes, a kapuban pedig Hatadou Sako remekelt. Már negyedóra után 10–1 volt az állás, a vendégek egyetlen gólját Faluvégi Dorottya szerezte. A 17. percben rászámolt a közönség a Ludwigsburgra (11–1), a láthatóan elbizonytalanodott vendégjátékosok sokszor kidolgozatlan lövőhelyzetekből próbálkoztak ebben az időszakban. Támadásban az első félidő második felében valamelyest javult a német együttes, ez arra volt elegendő, hogy a tíz gól környéki lemaradását tartani tudta, közelebb zárkózni nem tudott.
A fordulást követően kevésbé voltak hatékonyak a győri befejezések, 19–13-nál hat találatra faragta lemaradását a Ludwigsburg. A 48. percre aztán visszaállította tízgólos előnyét a magát megrázó címvédő (24–14), sőt, a különbség már elérte a 14 gólt is (32–18) az izgalmaktól mentes hajrában. A végjátékban Anna Lagerquist megszerezte első győri BL-gólját.
Sako 15 védéssel vette ki a részét a fölényes sikerből. A mezőny legeredményesebbjeként Győri-Lukács Viktória hatszor talált be, az Európa-bajnoki bronzérmes magyar válogatott másik jobbszélsője, Faluvégi három gólt szerzett.
„Az első másodperctől kezdve nagyon komolyan vettük a védekezést, és egy iszonyatosan jó kapusteljesítmény volt mögöttünk. Úgy gondolom, már az elején megmutattuk, hogy mi ezt a mérkőzést tényleg nagyon akarjuk, nagyon meg akarjuk nyerni. Egy csepp esélyt nem akartunk hagyni nekik arra, hogy ők elhiggyék, hogy ma itt más eredmény születhet” – nyilatkozta a meccs után Győri-Lukács Viktória.
Faluvégi Dorottya azt hangsúlyozta, egy olyan ellenféllel szemben, mint a Győr, talán fele ennyi hiba sem fér bele a győzelemhez, márpedig ők rengeteget elkövettek, pontatlanok voltak.
„Vártam ezt a meccset és nagyon jó volt az elmúlt két nap itt, Győrben. Rengeteg kedves arccal találkoztam, és sok szeretet kaptam – beszélt hazatéréséről, ami szerinte más szempontból nem sikerült jól. – A teljesítményemmel nem vagyok elégedett. A három gólt hét kísérletből sikerült szereznem. De igyekszem a pozitív érzésre koncentrálni, és legközelebb jobban teljesíteni.”
Sikerével a Győr már biztosan negyeddöntős, a csoportelsőségről az utolsó fordulóban az Esbjerg elleni, idegenbeli rangadó határoz majd jövő héten vasárnap.
A főtábla másik magyar együttese, a Ferencváros már biztosította helyét a legjobb nyolc között.