A 26 esztendős svéd válogatott irányító 2025 nyarán csatlakozik a debreceniekhez, s kétéves megállapodást írt alá a magyar klubhoz.
De Jong jelenleg a Ramnicu Valcea játékosa – novemberben pályára is lépett az alakulat DVSC elleni Európa-liga-selejtezőjén, összesen tíz gólt dobott.
Pályafutását a svéd első osztályú Skuru IK-ban kezdte, ahol hét évig játszott. 2021-ben bajnoki címet, 2022-ben pedig kupát nyert a csapattal. Innen igazolt 2022-ben a román SCM Ramnicu Valcea együttesébe. A 177 centiméter magas irányító a svéd válogatott stabil kerettagja, mellyel 2021-ben ötödik, 2023-ban pedig negyedik lett a világbajnokságon.
Az irányító egy hátsérülés miatt egy ideje nem szerepelt a Valceában, ám mint a DVSC hivatalos honlapjának elmondta, bízik benne, hogy hamarosan már egészséges lesz.
„Az a helyzet, hogy már azelőtt nagyon jó véleménnyel voltam a debreceni csapatról, mielőtt megkerestek. Több meccsüket is megnéztem a neten és nagyon jó dolgokat hallottam Kristintől és Jessica-tól. Mondták, hogy milyen jó fejek a lányok, a szakmai munka is rendben van, nagyon profik a körülmények és hogy tetszik nekik a város is. Szóval nagyon meggyőzőek voltak, illetve nekem is imponált, hogy a tárgyalások közben éreztették velem, hogy engem akarnak, úgyhogy nem volt nehéz döntés. Már alig várom, hogy csatlakozhassak a lányokhoz mert szerintem egy modern, gyors kézilabdát játszó együttesről van szó, ami tele van nagynevű válogatott játékossal. Nagy kihívás és egyben megtiszteltetés is, hogy tagja lehetek ennek a csapatnak” – árulta el az új szerzemény.