Kapcsolódó tartalom
Chema Rodríguez szövetségi kapitány elmondta, a Montenegró elleni összecsapás is bizonyította, nincs könnyű mérkőzés, nincs könnyű győzelem.
„Minden csapat jól és keményen játszik. Ennek ellenére a kezünkben volt a mérkőzés, de a végén kihagyott lehetőségek megbosszulták magukat. A csapat jó teljesítményt nyújtott, de nem elég jót ahhoz, hogy ezt a meccset most megnyerjük.”
„Az egy ponttal sem lehetünk teljesen elégedetlenek, a csoport első helyén állunk és van még két mérkőzés, hogy bebiztosítsuk helyünket az Európa-bajnokságon” – mondta a spanyol szakember.

Bánhidi Bence, a Szeged klasszis beállója szokásához híven nem finomkodott az önkritikával:
„körülbelül négyszer nyertük meg ezt a mérkőzést és négyszer jöttek vissza. Összességében jó játékot mutattunk, de fontos ziccereket hagytunk ki. jobb koncentrációval egy ilyen mérkőzést simán meg tudunk nyerni.”
Szita Zoltán, a Wisła Płock átlövője is a kihagyott lehetőségeket emelte ki, de kiemelte: „az ilyen meccsekből lehet igazán tanulni”.
„Azokban a periódusokban kell jobban és eredményesebben játszanunk, amikor esélyünk van eldönteni a mérkőzéseket, a kulcsfontosságú ziccereket be kell dobni” – utalt vissza a január világbajnokságon elvesztett negyeddöntőre.
„Az egész meccset uraltuk, többször is elléptünk 4-5 gólra, a végén kijött rajtunk a fáradtság, ezért nem sikerült itthon tartani a két pontot” – összegzett röviden Krakovszki Zsolt, a HSG Wetzlar jobbszélsője.
Ónodi-Jánoskúti Máté örült, hogy sok időt töltött a pályán, a végén kihagyott ziccereket viszont sajnálta: „ha értékesítjük a helyzeteket, magabiztos győzelmet arathattunk volna”.
A Ferencváros átlövője szerint nagy tanulságokat nem érdemes levonni a mostani döntetlenből, egyszerűen ki kell javítani a hibákat.
A magyar válogatott májusban Szlovákia ellen folytatja, majd Finnország ellen zárja a selejtezősorozatot. A mérkőzéseket az M4 Sport közvetíti élőben.