A háromgólos magyar sikerrel zárult szerdai, podgoricai mérkőzésen Montenegró egyszer sem vezetett, ezúttal viszont már 2-1-nél a vendégeknél volt az előny. Ezt követően olajozottan működött a házigazdák támadójátéka, hatékony volt a védekezés, ez pedig 7-3-as vezetést eredményezett. Csakhamar azonban váratlan változás állt be a játék képében, a támadás és a védekezés hatékonysága is visszaesett, ezt kihasználva Montenegró egyenlített (11-11).
Az első félidő remekül zárult magyar szempontból: két perc alatt 3-0-s sorozatot produkáltak Bodó Richárdék, így a szünetben 17-14-es előnyben voltak. Amilyen jól végződött az első felvonás, olyan rosszul, egy 4-0-s montenegrói sorozattal kezdődött a második, a vendégek ekkor vezettek másodszor. A 39. percben jött a következő fordulat: a magyar válogatott ismét a szebbik arcát mutatta, ez védésekben, jó védekezésekben, labdaszerzésekben, pontos és góllal végződő támadásokban mutatkozott meg.
Kapcsolódó tartalom
A meccs háromnegyedénél ismét megnyugtató előnyben voltak a hazaiak (26-21), de ez négy percen belül egyre csökkent, mert a montenegróiak megint beleerősítettek és folytatódott a játék, illetve az eredmény hullámzása. Nebojsa Simic bravúros védéseire alapozva a vendégek újra egyenlítettek. Az utolsó percben Palasics Kristóf védése után Bodó Richárd rontott lövést – az utolsó négy percen belül ez a harmadik hibája volt -, így maradt a döntetlen.
Bánhidi Bence hat, Krakovszki Zsolt öt góllal zárt, Palasics Kristófnak négy, Bartucz Lászlónak hat védése volt. A túloldalon Branko Vujovic nyolc, Luka Radovic hat alkalommal talált be, Nikola Matovic kettő, Nebojsa Simic hat lövést védett. A két csapat negyedik egymás elleni mérkőzésén – három magyar siker után – először született döntetlen. A tavalyi kontinenstornán ötödik, az olimpián tizedik helyezett magyarok májusban Szlovákia ellen folytatják, majd Finnországgal szemben zárják a selejtezősorozatot. Bár egy győzelemmel a csapat kiharcolta volna az Eb-részvételt, erre matematikailag még várni kell.
Eredmény, 4. forduló, 2. csoport:
Magyarország-Montenegró 29-29 (17-14)
Tatabánya, v.: Mikelic, Paradina (horvátok)
lövések/gólok: 47/29, illetve 43/29
gólok hétméteresből: 3/2, illetve 3/3
kiállítások: 4, illetve 6 percMagyarország:
Bartucz – Bóka 4, Szita 3, Bánhidi 6, Fazekas 2, Ónodi-Jánoskúti 3, Krakovszki Zs. 5, cserék: Sipos 1, Ligetvári, Bodó 2, Rosta, Palasics, Imre, Győri, Lékai 2