Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

A törökök ellen kezd a női kéziválogatott az Eurokupában

A törökök ellen kezd a női kéziválogatott az Eurokupában

MTI
Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott a törökök elleni hazai találkozóval kezdi meg szereplését októberben az Eurokupában.

Amíg a többi nemzet a kvalifikációban küzd az Európa-bajnoki szereplésért, az Eurokupában részt vevő nyolc válogatott – a tavalyi kontinensviadal három érmese, illetve az öt társrendező – két négyes csoportban vetélkedik majd egymással. Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány együttese a dán, a cseh és a török csapattal került egy négyesbe, szereplését – a magyar szövetség közösségi oldalának keddi bejegyzése alapján – október 15-én vagy 16-án a törökök ellen hazai pályán kezdi meg.

A kvartettek első két helyezettje jut a sorozat történetében először sorra kerülő záró négyes tornára – az elmúlt időszakban rendre csupán négy együttes szerepelt a mostani nyolc helyett -, amelyet a 2026. szeptember 21. és 27. közötti válogatott héten rendeznek majd.

A magyar női kézilabda-válogatott mérkőzéseit az M4 Sport és az m4sport.hu élőben közvetíti!


A magyar válogatott Eurokupa-mérkőzései:

2025. október 15/16.:

Magyarország-Törökország

2025. október 18/19.:

Csehország-Magyarország

2026. március 4/5.:

Magyarország-Dánia

2026. március 7/8.:

Dánia-Magyarország

2026. április 8/9.:

Törökország-Magyarország

2026. április 11/12.:

Magyarország-Csehország

Borítókép: Debrecen, 2024. december 6. A magyar csapat a női kézilabda Európa-bajnokság középdöntőjének Magyarország - Lengyelország mérkőzése előtt a debreceni Főnix Arénában 2024. december 6-án. MTI/Czeglédi Zsolt

További tartalmak